Semmi szükség arra, hogy a kormány megvédje az Európai Unióval szemben a rezsicsökkentést, Brüsszelnek ugyanis nem áll szándékában támadni. Csak a kormányzat igyekszik azt a hamis látszatot kelteni, hogy hadakoznia kell az EU-val a hazai energiaárak leszorítása érdekében.
Ezzel ugyanis növelni próbálják a családok fenyegetettségérzetét, miközben maga a kormány tartja évek óta mesterségesen magasan a hazai áram- és földgáztarifákat – nyilatkozta lapunknak a Párbeszéd európai parlamenti képviselője. Jávor Benedeket annak apropóján kérdeztük meg, hogy a napokban Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára bejelentette: a kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére, és a hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik erről a magyar embereket is.
Az államtitkár közölte: a tavaly novemberi, Tiszta energiát minden európainak elnevezésű program azt mutatja, hogy Brüsszel egyre több ügybe akar beleszólni, és az egyik ilyen az energiaárak meghatározásának módszertana. A csomag kilátásba helyezi, hogy nem lehet szabályozott áron szolgáltatni az elektromos áramot a fogyasztóknak, ami lényegében a rezsicsökkentés betiltását és az eddigi eredmények lenullázását jelenti – állította. Aradszki András nyomatékosította: fontos, hogy nemzeti hatáskörben maradjon az áram árának meghatározása. Úgy fogalmazott: bízik benne, hogy értelmezhető, a kormány álláspontját támogató válaszokat kapnak a nemzeti konzultáció során, hiszen a magyar emberek mindennapi életét közvetlenül érintő kérdésekről van szó.
Jávor Benedek szerint az újabb konzultáció megint csak egy költséges színjáték lesz, miután a kormányt valójában nem érdekli az emberek véleménye, csupán politikai hasznot remélnek a kormánypártok a már sokszor megismételt komédiától. Brüsszel pedig hosszabb távon valóban azt szeretné elérni, hogy a valóságtól elrugaszkodott hatósági árakat a tényleges költségeken alapuló energiatarifák váltsák fel az EU-ban. Ám ezzel párhuzamosan az uniós bizottság az úgynevezett energiaszegénység felszámolására is intézkedéseket tervez. Ennek keretében pedig az a célja, hogy a rászoruló háztartások támogatáshoz jussanak, a jómódúak viszont ne kapjanak indokolatlan kedvezményeket. Jelenleg ugyanis némely uniós tagországokhoz hasonlóan idehaza is az történik, hogy a kormányzat által megszabott egységes áram- és gázdíjak a sok energiát fogyasztó, esetenként pazarló családokat juttatják több kedvezményhez, míg a takarékosabbak és a szegényebbek kevesebb kompenzációt kapnak. A politikus hozzátette: a kormányzatnak bőven lett volna alkalma az utóbbi két évben az időről időre beharangozott újabb rezsicsökkentésekre, ha komolyan gondolta volna. Amint arról beszámoltunk: a gáz és az áram esetében egyaránt 20-30 százalékos díjmérséklésre lett volna mód a lakosság körében az utóbbi években, ha a kormányzat hajlandó lett volna piaci alapú árképzésre. Csakhogy a kormány már több mint két éve nem mérsékelte a háztartási energia díjait. Emiatt az állami energiaszolgáltatóknál az elmúlt években akkora összegű, több tízmilliárd forintos „luxusprofit” halmozódott fel, amelyről a kormányzat által a túlzott haszonszerzés miatt bírált „energiamultik” még csak nem is álmodhattak.