Valószínűleg nem járnak jól az egyszázalékos adófelajánlásokra váró egyházak, illetve civil szervezetek azzal, hogy idén a magánszemélyek személyijövedelemadó-bevallását már automatikusan elkészíti az adóhivatal, s az adózók egy részének csak akkor lesz teendője, ha nem ért egyet a hivatal számaival. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint legalábbis félő, hogy emiatt azok közül is többen megfeledkeznek majd a felajánlásról, akik egyébként rendszeresen éltek a lehetőséggel. A szakértő véleményét támasztja alá az általunk megkérdezett civil szervezet, a Bátor Tábor Alapítvány adományszervezési igazgatójának meglátása is. Tóth Kata elmondta, egy kutatás szerint azok közül, akiknek kérésre már tavaly is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítette el a bevallást, mindössze 23 százalék rendelkezett adója egy-egy százalékáról. A bevallásukat maguk készítőknél ez az arány 78 százalék volt.
Az adományszervezési igazgató hangsúlyozta, a könnyített bevallás sokak számára kényelmet jelent, de az egy százalék szempontjából problémás. Különösen feledékenyek lehetnek azok, akiknek ügyfélkapus hozzáférésük van, hiszen nekik tényleg semmit sem kell tenniük a bevallás elkészítéséhez.
Tóth Kata elmondta, tapasztalataik szerint az egyszázalékos felajánlás átlagosan 4000 forintot jelent, ekkora összegből alapítványuk egy táborozó teljes egészségügyi ellátását tudja fedezni. Tavaly 119 millió forintot gyűjtöttek össze így, ez költségvetésük ötödét jelenti. Számítanak rá, hogy az összeg jelentősen csökkenni fog. Az adományszervezési igazgató hangsúlyozta, számtalan szervezet van rajtuk kívül is, amelynek az egy százalék rendkívül fontos, 25 ezer csoportnak lehet felajánlani.
A Bátor Tábor szervezői elmondták félelmeiket az adóhivatalnak is, s közlésük szerint a NAV együttműködőnek bizonyult, hiszen felhívást is közzétettek a témával kapcsolatban az év eleji, adóbevallással kapcsolatos tájékoztatóban. Ezenkívül ígéretet tettek rá, hogy az ügyfélkapu honlapján felugró hirdetések is felhívják majd a figyelmet a helyzetre. Lapunk ilyen reklámot nem talált, de láttuk, hogy az év eleji tájékoztatóban nyomtatványt is mellékelt a hatóság.