Az európai uniós jogrendben rögzítené az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét a Jobbik. Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt képviselője lapunk megkeresésére kifejtette: kezdeményezésük célja, hogy az Európai Bizottságnál elérjék a bérunió kérdésének napirendre tűzését. Meggyőződésük szerint ugyanis a közösségen belül óriási gondot okoz a jelentős bérkülönbség a nyugat-európai és a kelet-közép-európai tagállamok között. Az elvándorlás miatt komoly munkaerőhiány keletkezik régiónkban, míg a nyugati tagállamokban bérfeszültséghez vezet az olcsó keleti munkaerő tömegessé válása. Ez a helyzet senkinek sem kedvez.
Mint a képviselő kifejtette, nyolc taggal már megalakult egy polgári bizottság, amely útjára indította az európai polgári kezdeményezést. A cél az, hogy az unió alapokmányaiban rögzítse az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A testületnek a magyar mellett észt, lett, horvát, szlovák, lengyel, román és bolgár tagja van, ők politikai pártot, szakszervezetet, illetve civil szervezetet képviselnek. – A régió országai nem felzárkóztak, hanem leszakadtak, ez az uniós és nemzeti politikai elitek közös szégyene. Ma minden fiatal előtt két lehetőség áll, vagy elvándorol nyugatra, vagy eladósodik hazájában – fogalmazott Gyöngyösi, megjegyezve: a bérunióra a kezdeményezés résztvevői távoli célként tekintenek. Az Európai Bizottságnak 60 napja van a kezdeményezés elbírálására, és ha jóváhagyja, úgy egy éven belül egymillió aláírást kell összegyűjteniük.
A bérunió ötlete érdekes gondolatkísérlet, de megvalósításának célul kitűzése lehetetlen feladat elé állítaná az EU hivatalait Pogátsa Zoltán szerint. Mint azt a közgazdász lapunk megkeresésére kifejtette, több tízezer különböző állás bérezését kellene egységesíteni, ám már a munkakörök meghatározása, valamint a hatékonyság kérdése is igen bonyolult, mivel nincsenek egységes sztenderdek. Nagy előrelépés lenne ugyanakkor, ha a közösségi jog rögzítené, hogy a mindenkori minimálbér összegének meg kell haladnia a létminimumot. Ez – tette hozzá – a nyugat-európai országokban így van, hazánkban ugyanakkor csak most érjük el ezt a szintet.
A létminimum meghatározását bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) évekkel ezelőtt felfüggesztette, ám rendelkezésre áll a Policy Agenda mérése – ez egyébiránt módszertani szempontból nem tér el a KSH korábbi számításától. Tehát vannak most is közösségi szinten egységes rendszer alapján létrehozott országspecifikus mutatók. Pogátsa Zoltán hangsúlyozta, hogy a létminimum szintje országonként eltérő, azaz az ehhez (is) igazított létminimum sem volna egységes az unióban, de erre nem is feltétlenül lenne szükség.
A közgazdász kitért arra is, hogy a minimálbér meghatározását érdemes lenne más alapokra helyezni; a legtöbb nyugat-európai országban a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek megállapodnak a legalacsonyabb bérekről. A kormány ebben a vitában részt sem vesz, ugyanakkor a javaslatokat komoly közgazdasági felmérések határozzák meg. Ezzel szemben hazánkban a felek szinte hasraütésszerűen dobnak be ajánlatokat, a kormány pedig a két összeg közötti minimálbérről hoz törvényt. Ennek viszont semmilyen közgazdasági megalapozottsága nincs.
Bérunió tehát még hosszú ideig biztosan nem lesz. A hazai munkaviszonyban, de külföldön végzett munkák esetében – betartva az ottani előírásokat – már ma is legalább a helyi minimálbért kell fizetni. Bizonyos szakmákban, például a szállítmányozásban ugyanakkor most is lazábban értelmezhetők a szabályok. A helyzet visszásságaira a 2015 elején bevezetett német szabályozás mutatott rá; azóta bármely országban bejegyzett cég sofőrjét a helyi minimálbér illeti meg.
