Ujjal mutogatunk a multikra, amelyek nem feltétlenül ugyanazzal az összetétellel dobják termékeiket a magyar piacra, mint tőlünk 500 kilométerre, az áraknak viszont kevésbé nézünk utána. Másrészt itthon a fogyasztói tudatosság sem áll magas szinten, a nagy cégek szidásán túl pedig nem sokat teszünk azért, hogy ez változzon. Ugyan nem az élelmiszeriparra, illetve a táplálkozásra vonatkozik, de mindenképpen jelzésértékű a Szinapszis 2015-ben készült egészségértés-kutatása, amelyből kiderül: Magyarországon minden második embernek nem megfelelő az egészségértési szintje. Ez a képesség a lakosság alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy helyes döntéseket hozhassunk az egészségünkkel, egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban. Bár más terület, de ennek hiánya az élelmiszerekkel kapcsolatos dilemmákat is meghatározza, a tisztánlátást pedig a kormányzati kommunikáció sem segíti.
Erre az egyik legjobb példa az, ami a tojással kapcsolatban történik – csak hogy ne beszéljünk egyből komplexebb termékkörről. Ez esetben a kilónkénti ár fontosságát mindennél jobban hangsúlyozzák, mintha ez az érték határozná meg a minőséget. A hírekben mindig kiemelten szerepel, hogy ez teszi lehetővé a termékek összehasonlítását, meg sem említve azt, hogy az elsődleges különbség az állattartási technológiában rejlik, az árra elsősorban az nyomja rá a bélyegét. A fogyasztó nem jár magától értetődően jobban, ha azért teszi kosarába a ketrecben tartott tyúk tojását, mert az 5 forinttal olcsóbb az alternatív tartásban nevelt szárnyasénál, illetve lényegesen kevesebbe kerül, mint a bio. Bár az ár sokaknak nyilván kereteket szab, de könnyen megeshet, hogy az olcsóbb termékkel végül anyagilag is rosszabbul jár. (Olcsó húsnak )
– A tojás fő értéke a fehérjetartalom, állati eredetű fehérje lévén pedig a tojás teljes értékű fehérje, tartalmazza az összes esszenciális aminosavat. Tartásmódtól függetlenül alacsony a kalóriatartalma is, emiatt energiaszegény étrendbe is javasolható. A beltartalmi érték, tápérték tehát típustól függetlenül azonos, a tartásmód inkább az ízre és a színre van hatással – mondja Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Innentől kezdve viszont kérdés, kinek mennyire éri meg ezért többet fizetni. Ebből a szempontból az áruházak kínálata mindenképpen jelzésértékű: sok helyen a választékot ötféle gyártó ötféle ketreces tojása jelenti, illetve azt, hogy a rengetegféle ketreces mellé mutatóban kiraknak pár alternatív tartásból származó tojást. És a helyzet sajnos az, hogy a többség a tartásmódot meg sem nézi, a dobozokat az ár alapján emeli le a polcról, legföljebb azt ellenőrzi, nincs-e bennük törött darab.
Több szakértővel és eladóval beszélve kiderül, abban mindegyikük egyetért, hogy a vevők többsége nem figyel arra sem, hogy az előrecsomagolt felvágottaknak milyen a hústartalma, az 80 vagy 90 százalék fölötti-e, az áron és a szavatossági időn túl mással nem foglalkoznak. A többség igazából nincs is tisztában azzal, hogy egy címkén mit érdemes megnézni.
Persze sok esetben hiába tudjuk, mit kell nézni, a polcokon nincs megfelelő termék. Földimogyoróvajból például nagyobb áruházban is csak olyat találtunk, amely 10 százalék pálmaolajat is tartalmazott, olyan nem volt, amelyből mellőzik ezt az összetevőt. Pedig ilyen terméket Nyugat-Európában magától értetődően emelünk le a polcról. Persze drágábban, és nyilván ott a kereslet is nagyobb rá, viszont éppen emiatt kérdés az is, hogy itthon ez a termék eladható lenne-e olyan mennyiségben, hogy megérje vele foglalkozni.
Vannak olyan termékcsoportok is, amelyeket laikusként összevetni borzasztóan nehézkes, azt eldönteni, hogy melyik a jobb, gyakorlatilag lehetetlen. Az ultra magas hőmérsékleten hőkezelt főzőtejszíneket és habtejszíneket például kifejezetten azért szemrevételeztük, hogy érzékeltessük: a dobozon és az árkiíráson kiemelten szereplő paraméterek – a zsírtartalom és a fajlagos ár – csak látszólag segítik a termékek összehasonlíthatóságát. Az áruházban, amelybe betértünk, tíznél is több ilyen termék sorakozott egymás mellett, hatalmas árkülönbségekkel, összetételbeli eltéréssel.
A Milli 2 decis főzőtejszíne például 340 forintba került (literenkénti ára 1695 forint), zsírtartalma 20 százalékos volt, a tejszín mellett pedig volt benne ivóvíz, módosított kukoricakeményítő, stabilizátorként cellulózgumi. Mondhatnánk rá, hogy vizet tartalmaz, tehát hígított, viszont a termékleírásból kiderül, hogy ez a portéka 23 százalékos zsírtartalmú tejszínből készül. A víz így valójában csak a zsírtartalmat csökkenti 20 százalékosra, a terméket nem teszi rosszabbá a többi 20 százalékosnál. Mellőle egy Mizo főzőtejszínt is leemelünk a polcról, szintén 2 decist és 20 százalékost: ez 300 forintba kerül (literenkénti ára 1495 forint), benne a tejszín mellett stabilizátorként tejfehérjét, szentjánoskenyérliszetet, karragént és guargumit találunk, savanyúságot szabályozó anyagként pedig nátrium-karbonátot.
Picit odébb 30 százalékos habtejszínek sorakoztak, 2 decis kiszerelésben. Az első portéka egy Meggle termék, ami 300 forintba került (literenkénti ára 1495 forint), a tejszín mellett sovány tejport tartalmazott, stabilizátorként pedig karragént adtak hozzá. A mellette lévő 30 százalékos habtejszínt a Milkland gyártotta, 235 forintba került (literje 1175 forintra jön ki), a stabilizátorként hozzáadott karragénen kívül mást nem tartalmazott. Ez a termék mégis olcsóbb, mint az adalékként tejport is tartalmazó társa. Mert ugye annak is ára van, másrészt funkciója is – harmadrészt pedig az árazás nem a hozzávalók értékének direkt számszerűsítését jelenti.
Az mindenesetre biztos: élelmiszermérnök legyen a talpán, aki ezeket a termékeket záros határidőn belül korrekt módon összeveti – és még csak a tejszínekről beszélünk. Egy gyerekkel bevásároló szülőtől pedig pláne nem várható el, hogy negyedórát pepecseljen azzal, hogy eldöntse, rendelkeznek-e pár tucat forintnyi értéknövelő vagy értékcsökkentő hatással azok az adalékok, amelyek a termékekbe kerülnek, és amelyekről a nevükön kívül semmit nem tudnak. Még azokról sem, amelyek a legalapvetőbbek, amelyek sok élelmiszerbe belekerülnek. Pedig talán hasznosabb lenne az efféle ismereteket terjeszteni, a fogyasztói tudatosságot növelni, mint minden rosszat kizárólag a multikra fogni.
