Egymást követik a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát bemutató kutatások, mégsem látszik annak a legapróbb jele sem, hogy az éppen regnáló kormányok tennének valamit a helyzet javítására. A szakértők néhány dologban egyetértenek. Például hogy a jelenlegi demográfiai helyzetet figyelembe véve elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, illetve hogy jó eséllyel csökkenni fog az ellátás összege, továbbá hogy a jelenlegi rendszer legfeljebb két évtizedig lehet még életképes.
Holtzer Péter nyugdíjszakértő például a Portfóliónak nyilatkozva arra hívta föl a figyelmet, hogy a ma 30 és 50 év közötti korosztály jár a legrosszabbul. Ők ugyanis relatíve sokat fizetnek a feneketlen nyugdíjkasszába, s várhatóan nyugállományba vonuláskor már jó eséllyel keveset kapnak. Ennek magyarázata, hogy a politikusok nem mernek komolyan hozzányúlni a már nyugdíjban lévők ellátásához, mert jelentős szavazói bázist jelentenek, s a politikailag legaktívabb réteghez tartoznak. Ugyancsak tartózkodnak attól, hogy a nyugdíj előtt állóknak keresztbe tegyenek. Ezért inkább azokra rakják a legnagyobb súlyt, akik még aktívak, s viszonylag távol vannak a nyugdíjkorhatártól, nekik ugyanis még van idejük alternatív megoldásokat keresni.
Itt feltétlenül meg kell említeni, hogy az idő előrehaladtával halmozódnak a megoldatlan problémák, éppen azért, mert az elmúlt több mint negyedszázad alatt egyetlen kormány sem merte felvállalni, hogy életképessé teszi a nyugdíjrendszert. S bár ígéretekkel már tele van a padlás, legfeljebb apró részletekhez nyúltak hozzá, illetve a nyugdíjszámítás módszerét változtatták, jellemzően a nyugdíjasok kárára.
Holtzer szerint az is komoly probléma, hogy bár javult a hivatalosan elismert és a szürke, fekete jövedelem közötti arány, azért sokan még mindig úgy jutnak fizetéshez, hogy amögött nincs nyugdíjjárulék, így az nem is képezi alapját az eljövendő nyugdíjnak. Ezt a tendenciát erősítik az olyan hivatalosan is elismert rendszerek, mint a kisvállalkozások körében kedvelt kata és kiva. Ezekben a rendszerekben ugyanis nem a teljes jövedelem után fizet járulékokat a vállalkozó.
A nyugdíjasok számának emelkedésével ennek a rétegnek az érdekérvényesítő képessége is emelkedik, hiszen egyre inkább szüksége van szavazataikra a választási ciklusokban gondolkodó politikai elitnek. Ennek egyenes következménye, hogy a jelenlegi rendszer változatlansága mellett egyre kevesebb bevétele keletkezik a nyugdíjkasszának, a kiadások azonban a legjobb esetben is csak stagnálnak, de inkább emelkedő tendenciát mutatnak. Ennek legsúlyosabb következménye a szakértő szerint, hogy a nyugdíjkassza hiányának pótlása elvonja az erőforrásokat más olyan fontos területektől, mint például az oktatás és az egészségügy. Pedig éppen ezek a területek azok, amelyek hosszú távon hozzásegíthetnék a gazdaságot ahhoz, hogy kitermeljék azokat a jövedelmeket, amelyekből kipótolhatnák a nyugdíjkassza hiányát.
Mindezekből következik, hogy egyre nagyobb szerepe van az olyan nyugdíjcélú megtakarításoknak, mint például az önkéntes nyugdíjpénztárak. Gond az, hogy a hazai jövedelmi viszonyok mellett kevesen tudnak ilyen célra félretenni. Ezt fejeli meg, hogy bár egyre többen tisztában vannak azzal, hogy takarékosság híján sanyarú évek várnak rájuk nyugdíjas korukban, mégis kicsi a megtakarítási hajlandóság.
Holtzer szerint a jelenlegi önkéntes pénztári rendszer jobb ugyan a semminél, de inkább úgynevezett „kvázi önkéntes” rendszerre lenne szükség. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek hatékonysága sokkal jobb, mint a jelenlegi magyar önkéntes rendszernek. A forma lényege, hogy a munkába állásnál automatikusan pénztártag lesz a pályakezdő, s fizetésének néhány százaléka a pénztárba kerül. Ki lehet ugyan lépni a pénztárból, de a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, ezt alig valaki teszi meg. Ehhez persze arra is szükség van, hogy bónuszként a vállalat és a költségvetés is hozzátegyen valamekkora összeget a havi megtakarításhoz. A rendszer Új-Zélandon 2006 óta működik, ahol a munkavállaló, a munkáltató és az állam a fizetés két-két százalékának megfelelő összeget helyez a munkavállaló önkéntes számlájára. De a jelenleg kiépülő brit rendszer is hasonló, ahol a munkavállaló a bér négy, a munkáltató három, az állam pedig egy százalékát fizeti be az önkéntes pénztárba.
