A nyugat-európai modell az, hogy a politikusok kicsit jobban élnek, mint a polgáraik, az intézmények függetlenek, a latin-amerikai/orosz modell viszont az, hogy a politikusok (vagy helyettük barátaik, családjuk, offshore-stróman cimboráik) mérhetetlenül meggazdagodnak, és populista baromságokkal, gyűlöletkeltéssel, háborúval, a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztásával tartják fenn hatalmukat, amely jól láthatóan az egész társadalom számára hosszú távon lecsúszással, elszegényedéssel jár: szétesik a társadalmi kohézió, nincs társadalmi mobilitás, nincs fejlődés, hanem boom-bust (erős fellendülés erős, hosszú visszaesésekkel, krízisekkel tarkítva) gazdaság alakul ki.
Sajnálatos módon Magyarország ez utóbbi utat követi, amely nem vezet tartós meggazdagodáshoz, pedig Ausztria 20 év alatt tényleg utolérhető lenne, erre jó példa Szingapúr vagy Hongkong elképesztő ütemű fejlődése is. Mivel azonban ezen az úton megyünk, ezért ezzel kell tervezni, ehhez kell idomulni: várhatóan Latin-Amerikához hasonlóan itt is a boom-bust gazdaság lesz a jellemző: hosszú éveken át tartó igen mély, recessziós/depressziós időszakok (1989–95, 2006–2013) és az azokat megszakító fellendülések (1995–2006, 2013–?). A jelenlegi hazai gazdasági ciklust az EU-pénzek indították be, azok tartják fenn, és azok visszaesése után szerencsés esetben még két-három évvel kitolható a fellendülés (2020–22?), ami után ismét hosszú gazdasági depresszió jöhet.
Ilyenformán az extrém ciklikusság a magyar gazdaság velejárója lehet a jövőben is, és a kiművelt emberfőkkel fontolva haladás helyett a három lépés előre, két lépés hátra mintát követjük. Egyelőre a három lépés előre résznél vagyunk, nagyjából a második lépésnél. Aki gazdasági szereplő, az sajnos ezzel kell hogy számoljon
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!