A piac már beárazta Draghit és a briteket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mellár Tamás szerint a magyar gazdaság helyzetére leginkább az van hatással, hogy mennyi uniós pénz érkezik.

Horváth Attila
2017. 06. 07. 16:27

Hosszabb távon egyik eseménytől sem várható különösebb hatás. Ma a világgazdaság nincs pattanásig feszült helyzetben, sokkal inkább a technikai forradalmat próbálja megemészteni, a fellendülés lassan megy végbe. A jegybanki kamatok ezt lényegesen nem befolyásolják – mondta lapunknak Mellár Tamás közgazdász. Szerinte a brit választás végkimenetelét a piac már beárazta. Jóval nagyobb szerepe lehet annak – különösen Európában –, hogy úgy tűnik, a németek és a franciák tudják majd elkezdeni az Európai Unió átalakítását a britek nélkül. Ebből a szempontból annak, hogy a britek gyorsabban vagy lassabban tudnak kilépni, már nincs túl nagy jelentősége.

A közgazdász szerint az EKB kamatdöntése így a magyar gazdaság helyzetére sem lesz különösebb hatással, hiszen azt a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája sem sokban változtatja meg. Az elmúlt két-három év statisztikája azt mutatja, hogy a beruházások helyzetét nem ez határozza meg, inkább az, hogy mennyi uniós pénz érkezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.