Naponta jelennek meg jó hírek a makroszámok alakulásáról. Nő az ipar teljesítménye, csökken a munkanélküliség, rekordokat döntenek a turizmus adatai, emelkedik az export értéke, egyre több a cégek beruházása. Az országos adatok igazak, azonban nem mutatják meg a jelentős regionális különbségeket. Pedig ezek az eltérések a gazdasági és a társadalmi fejlődést egyaránt gátolják. A régiós értékek elemzése különösen fontos a beruházási és a munkanélküliségi adatok esetén. A beruházások teremtenek esélyt új munkahelyek létesítésére, illetve hiányuk vagy alacsony szintjük gátolhatja a munkanélküliség további csökkenését. Tudjuk, éppen azzal az indokkal kapnak a nagy cégek bővítő és új beruházásaikhoz jelentős költségvetési támogatást, hogy munkahelyeket hoznak létre. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy ezek a jelentős költségvetési támogatással létrejövő új gyártókapacitások milyen hatással vannak a területi fejlettségbeli különbségekre: csökkentik vagy növelik-e azokat.
Júniusban 4 százalékkal nőtt az ipari termelés értéke éves összevetésben. Májushoz képest viszont 1,2 százalékkal csökkent. Ha az adatokat hosszabb távon vizsgáljuk, azt látjuk: a teljesítmény hektikus, egyik hónapról a másikra jelentős változásokat mutat. 2016-ban hat hónapban csökkent, hatban bővült az ipari termelés. Az idén is kétszer volt már negatív az ipar előző hónaphoz mért teljesítménye. A negatív értékeket általában a járműipar romló teljesítménye idézi elő. A járműipar azért tud ilyen nagy hatást gyakorolni az ipar teljesítményére, mert ez adja a feldolgozóipar közel 30 százalékát. Eközben a magyar iparon belül a feldolgozóipar súlya 96 százalék. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság igen erősen függ a külföldi tulajdonú járműipartól és beszállítóitól, miközben ez az ágazat van a leginkább kitéve a világpiaci és világpolitikai bizonytalanságoknak, változásoknak.
A gazdasági adatok azt is érzékeltetik, hogy a járműipar dominanciájának regionális különbségeket növelő hatásai vannak. Az ipar júniusi termelési értéke Győr-Moson-Sopron megyében volt a legnagyobb, az országos érték 13 százaléka, ami tízszerese a Nógrád, közel kilencszerese a Somogy és Baranya, nyolcszorosa a Békés megyei értéknek. Ez egyrészt a járműipari összeszerelés uralkodó szerepét mutatja az ipar teljesítményében, másrészt sérülékenységünkre és a regionális szétszakadás fontos okára is rávilágít. Éppen ezért sürgős feladat lenne a gazdasági szerkezeten belül más ágazatok arányának, szerepének regionálisan kiegyenlített növelése.
A beruházások azért különösen fontosak, mivel a ma beruházásai a holnap munkahelyeit teremtik meg. Ez év első negyedévében a gazdasági szervezetek által megvalósított beruházások jó értéket mutatnak: 847 milliárd 514 millió forintot értek el. Ám ha megvizsgáljuk a területi eloszlást, ismét feltűnő aránytalanságokkal találkozunk. Az összes beruházás 37,5 százaléka Budapesten történt. A Győr-Moson-Sopron megyei adat 6,7, a nógrádi 0,5, a zalai 0,9, a somogyi 1,3 százalék. Ha azt is kiszámítjuk, hogy a regisztrált vállalkozások számához viszonyítva hogyan alakult a céges beruházások értéke, azt látjuk, hogy az egy cégre jutó beruházási érték tekintetében Budapest 63, Győr-Moson-Sopron megye 58, Fejér megye 27 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Nógrád megyében az egy cégre jutó céges beruházások értéke csupán az országos átlag 39, Zalában 29, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 44 százaléka.
A nagyberuházások jellemezte régiókban jelentős azon vállalkozások aránya, amelyek beruházásához az állami költségvetés komoly összegekkel járult hozzá. Ebből következik, hogy maga az állami költségvetési támogatás is növeli a regionális különbségeket, az ilyen beruházásokat nélkülöző megyék gazdasági lemaradását. A ma beruházásai, illetve azok hiánya hosszabb távra alapozhatják meg, illetve vethetik vissza egy megye fejlődését is. Ezt bizonyítják a munkanélküliségi adatok. A nagyon jó és hosszabb ideje javuló számok mögött megtaláljuk az alacsony beruházási értékekkel és egyben magas munkanélküliséggel jellemezhető megyéket. Miközben ugyanis az országos munkanélküliségi adat csupán 4,5 százalék, az alacsonyabb beruházási teljesítményű megyékben sokkal rosszabb: Nógrádban 11,8, Szabolcs-Szatmár-Beregben 9,3, Zalában 5,1, Baranyában 7,5, Somogyban 6,6, Jász-Nagykun-Szolnokban 7,5, Hajdú-Biharban 8,3 százalékos volt a 2017. első negyedévi munkanélküliség értéke.
Hogyan lesz új munkahely, ha nincs vagy csak nagyon mérsékelt a beruházási tevékenység? Ma a körülbelül 520 ezer kis- és közepes vállalkozás – amelyek a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztatják – 94 százaléka mikrocég, 5 százaléka kisvállalkozás. Ezekben a megyékben sok a mikro- és kisvállalkozás. Ezek a cégek alig jutnak hozzá pályázati lehetőségekhez, és esetleges beruházásaik sokkal kevéssé számíthatnak állami költségvetési támogatásra, mint a közepes méretű vállalkozásoké és a multiké. Megjegyzendő, hogy míg a nagy cégek általában vissza nem térítendő támogatást kapnak, a kicsiknek legjobb esetben kedvező kamatozású forrásokat kínál az állam.
Ha a rendszer így működik tovább, folytatódhat az ország szétszakadása fejlődő és lemaradó megyékre. Ezt a problémát nem oldja meg a nagy munkanélküliségű megyék munkaerejének átvándoroltatása a munkaerőhiánnyal küzdő multikhoz. Az csak tovább növeli a leszakadást, mivel megfosztja a leszakadó régiókat legfontosabb erőforrásuktól, a humántőkétől. A megoldás az erőforrások, az állami támogatások és a pályázati pénzek igazságosabb, a regionális különbségek tudatos csökkentését megcélzó stratégia alapján történő elosztása. A regionális felzárkózáshoz végre fel kellene hagyni a közgazdaságilag értelmetlen kkv (kis- és közepes vállalkozás) meghatározás használatával. Ez ma csak arra jó, hogy egyes pályázatok a kkv-knak vannak kiírva, de mindenki tudja, hogy a pénzre leginkább csak a közepes méretű cégek számíthatnak, a mikrók és a kicsik, amelyek a munkavállalók többségét foglalkoztatják, nem.
Külön stratégiát kellene kidolgozni a munkavállalók döntő többségét alkalmazó mikro- és kis cégekre, és külön kellene kezelni a közepes méretű vállalkozásokat. De az a kérdés is felvethető, hogy tekinthető-e – nemzetközi mércével – nagyvállalatnak egy 250-300 főt alkalmazó vállalkozás? A kkv definíció a 249 főnél többet foglalkoztató cégeket már nagyvállalatnak minősíti. De hogyan lehet egy kalap alá venni egy 300 fős céget és egy több ezer, esetleg több tízezer munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatot? Ma a regionális különbségek a mikro- és kis cégek megerősítésével csökkenthetők a leggyorsabban. Ehhez beruházásra, technológiai fejlődésre van szükség.
A beruházások hatékony hasznosulása friss tudást is igényel. A magas munkanélküliség egyik oka a munkahelyek hiánya, a másik az alacsony képzettség. Ezért a képzés nem lehet pályázathoz kötött tevékenység. A munkanélküliek mellett az alkalmazásban lévőknek, de a kis cégek tulajdonosainak is szükségük lenne testre szabott képzésre. Ezt különösen fontossá teszi a tény, hogy a várható robotizáció miatt nagy valószínűséggel éppen az agyontámogatott összeszerelő cégek fogják leghamarabb elbocsátani annak a munkaerőnek a jelentős részét, amelynek felvételéhez „új munkahely létesítése” címén jelentős összegeket kaptak az államtól. A menekülési út az elbocsátottak számára a magyar kisvállalati szektor lehet. Akkor, ha ezeket a cégeket idejében helyzetbe hozzuk: például azzal, hogy támogatjuk beruházásaikat és technológiai, tudásbeli fejlődésüket.
