A kormány nem tesz semmit a lakhatási szegénység felszámolása érdekében, holott Magyarországon egyre többen élnek embertelen körülmények között. Idehaza ma már becslések szerint 1,7 millióan laknak rossz állapotú lakásokban, az alacsony jövedelműek harmada ilyen otthonban él – nyilatkozta lapunknak a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai menedzsere az „Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2016” című kiadvány tartalmát idézve, amelyet a lakhatási világnap alkalmából ma délután mutattak be.
Kováts Bence elmondta: nincs semmilyen átfogó kormányzati program, amely a nehéz körülmények között élők megsegítését, felzárkóztatását célozná. A kormányzat csak a jobb módúaknak nyújt támogatásokat – például a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) – a lakáskörülményeik javításhoz, a szegényebbek számára nem elérhető semmilyen érdemi központi segítség. Holott – hosszú évek csökkenése után – újra mind többen képtelenek a jövedelmükből megfizetni a lakhatásuk költségeit, fenntartani egy saját otthont vagy lakást bérelni. A hazai háztartások egy része bevételei aránytalanul magas hányadát – 30-40 százalékát – kénytelen a lakhatásra költeni. Számos család – a szegénységi küszöb alatt élők 39 százaléka – pedig időről időre még rezsit sem képes kigazdálkodni a bevételeiből. Így sokan élnek úgynevezett energiaszegénységben, ami azt jelenti, hogy nem tudják fizetni például a fűtésük vagy a világítás költségeit.
A lakások és lakóik szélesebb körét érintik az olyan életminőséget rontó műszaki problémák, mint a vizesedés, penészedés. Az Eurostat 2016-os adatai szerint az ország lakosainak 26,7%-a (2,6 millió ember) él olyan lakásban, amely beázik, vizesedik vagy penészedik, a szegénységi küszöb alatt élők csaknem felét érinti ez a probléma.
A szakember szerint az önkormányzatoknak is lenne teendőjük a lakhatási szegénység felszámolása terén, de elsősorban állami feladatról van szó. A kormánynak lennének ugyanis eszközei a gondok mérséklésére. Idén összesen mintegy 260 milliárd forintot költ lakáspolitikára a kabinet, de ennek csak csekély része jut el a rossz körülmények között élőkhöz. Pedig már akkor is jelentős javulás következne be számtalan család életkörülményeiben, ha minden évben ennek az összegnek a felét a szegények lakásgondjainak megoldására fordítanák.
Kováts Bence úgy véli: a kormányzatnak a megfelelő nagyságú pénzügyi források biztosítása mellett a lakáspiac szabályozásával is segítenie kellene a szegényebbeket. Adókedvezményt kellene például nyújtania azoknak az ingatlantulajdonosoknak, akik hajlandóak elfogadható áron hosszú távra bérbe adni az ingatlanjukat a kevésbé jómódúaknak. Emellett a kabinet feladata lenne egy olyan átfogó otthonteremtő koncepció kidolgozása is, amelynek a részét képezhetné egy szociális bérlakásépítési program. Az így elkészülő lakások igénybevétele ugyanis hosszabb időre megoldást jelentene az alacsony keresetűeknek. Ezenfelül a rászorulóknak lakhatási támogatást is kellene biztosítani a rezsiköltségeik befizetéséhez.
Szakértők szerint érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy a rezsiköltségek jelentős hányada adó formájában az államot gazdagítja. Ilyen teher például a csaknem minden közüzemi szolgáltatást terhelő 27 százalékos általános forgalmi adó, amely a számlák majdnem harmadát teszik ki. Így már az is sokak számára megfizethetőbbé tenné a rezsiköltségeket, ha a kormányzat a kispénzű fogyasztók esetében – valamilyen kedvezmény formájában – lemondana a sarcok egy részéről. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az egyes kormányzati intézkedések ugyan látszólag a szegények felkarolását célozzák, a valóságban azonban nem őket szolgálják. Ilyen például a családi csődvédelem intézménye, amely elsősorban annak köszönheti a rendkívüli népszerűtlenségét, hogy túlzottan szigorú szabályokat erőltet a háztartásokra, s eközben nem a családokat, hanem a hitelezők érdekeit védi.
Az „Éves jelentés a lakhatási szegénységről 2016” című elemzés megállapítja, hogy a magyarországi lakáspolitikai eszköztár összességében szegényes, számos lakhatási problémát hagy megválaszolatlanul, ezáltal tömegek számára lehetetleníti el a méltányos – élhető lakhatási körülményeket kínáló, megfizethető, biztonságos – lakhatáshoz való hozzáférést.
