Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kósa Lajos ismerőse biztosan jól jár

A frissen alakult nyugdíjas-szövetkezetek végét jelentheti a fideszes módosító javaslat.

Hajdú Péter
2018. 03. 13. 10:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte biztos, hogy ellehetetleníti a frissen alakult nyugdíjas-szövetkezetek munkáját az az Országgyűlés elé terjesztett javaslat, amely kötelezővé tenné a nettó árbevétel 85 százalékának szétosztását a tagok között – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) vezetője.

Némethné Jankovics Györgyi arról is beszélt, hogy az általuk a múlt év második felében létrehozott, közérdekű nyugdíjas-szövetkezetnek – induló vállalkozásként – sok pluszkiadása van, rutinja viszont annál kevésbé, ezért neki is gondot okozna a tervezett változtatás.

„Nem csak én gondolom így, a nyugdíjas-szövetkezetekkel folytatott egyeztetések során kiderült, hogy az ottani vezetők is erre a következtetésre jutottak – tette hozzá. – Azoknak a szervezeteknek viszont jó eséllyel nem jelent különösebb gondot a tagoknak kötelezően kifizetendő összeg növelése, amelyeknek már van bejáratott rendszerük.”

Jellemzően ilyenek azok az iskolaszövetkezetek, amelyek hosszabb ideje működnek, s mindössze egy újabb „lábat” növesztettek, amikor nyugdíjas-szövetkezet alapításába vágtak. Ezeknek ugyanis van megfelelő pénzügyi hátterük, jól működő könyvelési rendszerük, s nem jelent különösebb pluszköltséget a bérek számfejtése, illetve az új ágazat működtetése.

„Ezzel szemben a mostanában alakult és csak a nyugdíjasok számára szolgáltató szövetkezeteknek az egész rendszert ki kell építeniük és működtetniük, ami nagy költséget jelent nekik. Az általunk alkalmazott kifizetési arány szerint 70 százalékot juttatunk a dolgozónak, harminc százalékból pedig fenntartjuk a szövetkezetet, illetve közös programokat szervezünk a tagság részére. Vagyis ebből a szűk harmadból is visszajuttatunk egy részt a tagoknak. Összefoglalva azt mondhatom, az Országgyűlés előtt heverő javaslat elfogadása esetén komoly versenyhátrányba kerülhetünk, ami akár a létünket is veszélyeztetheti” – tette hozzá.

Vagyis úgy látszik, hogy az Országgyűlés egyetértésére váró módosítás várható elfogadása a diákszövetkezeteket hozza előnyös helyzetbe. Azokat, amelyek központi szervezete, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) elnöki székében a Fidesz-közeli Fiák István ül. Fiák István tavaly egy 2014-ben alapított és bevétellel ugyan nem, de 139 millió forintnyi vagyonnal bíró céget adott el Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter feleségének. Külön érdekesség, hogy a mostani módosító törvényjavaslat fideszes előterjesztői között Kósa Lajos neve is szerepel. Az indoklás szerint egyébként azért vált szükségessé a változtatás, mert a nyugdíjas-szövetkezetekben valamennyi tagnak a személyes közreműködése arányában kell jövedelemhez jutnia. Az arányt a módosítás készítői 85 százalékban látják megfelelőnek. Az elképzelésről az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn tárgyalt, s úgy döntött, támogatja a plenáris ülés elé kerülését. Erről azonban már csak az újonnan megválasztott Országgyűlés szavaz majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.