Tagadhatatlan, hogy az Orbán-kormány az egyik legfontosabb nemzetstratégiai ágazatként kezeli a sportot, azon belül pedig leginkább a versenysportot. A magyar sport történetének legnagyobb fejlesztése zajlik 2010 óta, mégpedig százmilliárd forintokban mérhető állami támogatásból. Kétségtelen, hogy a sportingatlanok és infrastruktúrájuk terén több évtizedes volt az elmaradás, ám felvetődhet a kérdés, vajon a befektetett közpénz megtérül-e valaha, illetve szükséges-e az állam ilyen mértékű beavatkozása.
Az átkosban majdnem csak a sport élvezete létezett mint megfizethető szórakozás a nép számára. Így a sportfinanszírozás nem piacgazdasági fogalom volt, hanem egy rovat az állami vagy a bázisvállalati költségvetésben, ami elsősorban az olimpiai diadalt hozó élsportot szolgálta. A rendszerváltás után sem az Antall-, sem pedig a Horn-kormány idejében nem volt sportpolitika, így senki sem akadt, aki megvédte volna a vad privatizációs folyamatban például a sportingatlanokat. – Plázákká, lakóparkokká vagy semmivé váltak a pályák, csarnokok, és senki nem törődött a társadalmi kultúrának ezzel az egyébként nagyon fontos szeletével. Az időszak legnagyobb bűne, hogy veszni hagyta a sportlétesítményeket, és fenntartotta azt a látszatot, miszerint a sport ingyen van, illetve 200 forintos havi tagdíjból finanszírozható – mondta lapunknak Muszbek Mihály sportközgazdász. Hozzátette, 1994–1998 között legalább néhány privatizációs szerződésbe bekerült, hogy a létesítményt három-öt évig nem lehet más célra használni, kizárólag sportolásra.
A sportközgazdász szerint az első Orbán-kormány négy évét a sport szempontjából jó irányú, piackonform lépések jellemezték. – Ekkor ugyanis a stadionok felújításán, és nem építésén volt a hangsúly, valamint nem a vissza nem térítendő állami támogatásra, hanem a hitelt jelentő reorganizációs kötvényre épült a rendszer – mondta a szakember.
Ugyan a szocialista–szabad demokrata kormányok nyolc éve alatt megmaradt a sportlétesítmény bázisának fejlesztése privát tőkéből, ám innentől jelentkezett az olimpiai években a pénzek óriási, jellemzően elszámolás nélküli osztogatása az olimpiai sportágaknak, míg az egyesületi és a tömegsportra sem gondolat, sem idő, sem pénz nem jutott. Sőt a második Gyurcsány-kormány második ciklusában a sport nemcsak minisztériumát, de rangját is elvesztette. Amikor Orbán Viktor 2010-ben újra választást nyert, a sport egyszerre megint fölértékelődött. A kormányfő azonnal bejelentette, hogy a forráshiányos sport a jövőben megkapja a GDP egy százalékát, majd a sportágakat kategorizálták látvány-, kiemelt és egyéb (futottak még) sportokra, valamint az Európai Uniót lényegében rászedve elfogadtatták a társaságiadó-kedvezmény rendszerét (tao), amin keresztül 2020-ig megközelítőleg 415 milliárd forint közpénz vándorol támogatás formájában a látványsportágakhoz. Ráadásul elindult az úgynevezett stadionfejlesztési program, amely szerint 2020-ig 342 milliárd forintból – természetesen ez is az állami költségvetést terhelve – 32 településen építenek vagy újítanak fel futballarénát, közel 300 ezres egyidejű nézőtéri kapacitással. – Sok élettér, futballmúlt és jövőkép nélküli településen épült stadion. A beruházási döntéseknél a politikai szempontok jóval megelőzték a gazdasági megfontolásokat. A fenntartásukra, leendő gazdaságos üzemeltetésükre kevés figyelem jutott – közölte a sportközgazdász.
De nézzük magát a sportot. Amíg külföldön az olimpiai felkészülést segítő, nemzetinek tartott állami szponzoráció maximum 30–50 százalék, addig nálunk 90–95 százalék, és ezt a pénzt sem eredményesen költjük el. Jó példa erre az utolsó nyári olimpiai játékok felkészülési időszakának esete, összehasonlítva a magyar és a brit állami sporttámogatásokat összegük és az eredményesség fényében. – Bár a riói szereplés aranyérmek tekintetében eredményes volt, de az olimpiai pontok tekintetében az egyik legeredménytelenebb. Jól látható, hogy a majdnem harmadannyi magyar sportoló több mint kétszer annyi állami támogatást kapott a riói felkészüléséhez, mint brit vetélytársaik, akik ugyanakkor az eredményességben messze felülmúlták a mieinket – fogalmazott Muszbek Mihály. A húsz sportágban induló magyarok négy sportágban 15 érmet szereztek. Ez 110 olimpiai pontot eredményezett. Ugyanakkor a britek 25 sportágban indulva 67 érmet és 466 pontot szereztek. Azaz tökéletesen látszik, a magyar sportélet jelenleg nem állna meg a lábán a jelentős állami támogatás nélkül, és a tao rendszerének első igazán komoly vizsgája a 2020-as tokiói olimpia lesz.
