Zöldellő fák, csicsergő madarak és otthonteremtési-lakberendezési kiállítások. A tavasz már-már elmaradhatatlan kellékeivé váltak ezek a rendezvények, amelyeken – s ez határozott meggyőződésünk – többeknek megy el a kedve az építkezéstől vagy a lakásfelújítástól, mint amennyinek megjönne. Komplett iparág épült a bemutatókra, a „mindent rád szeretnénk tukmálni, azt is, amire nincs szükséged” típusú látványrendezvényekre. Építőipari szakkiállítás, konyhakiállítás, kertkiállítás, dizájn- és lakberendezési rendezvények – talán már csak a fajanszkiállítás hiányzik.
Az olyan futottak még kategóriájúnak számító kis rendezvények végső soron ártatlanok, amelyek egy témára, például a konyhára épülnek. Rendben van, kifizet az ember három-négy-öt ezer forint (rendezvénye válogatja) belépti díjat, majd dolgavégezetlenül távozik. De ott vannak a nagypályások, amelyek arról ismerszenek meg, hogy mindent kínálnak központi porszívótól a világítós-érintőnyomós WC-lehúzóig. Aki sokat markol, keveset fog – szól az ősi bölcsesség, s évről évre valahogy ez az érzés kerülget bennünket „a kelet-közép-európai régió legnagyobb otthonteremtési kiállításának” pavilonjain végigsétálva is.
Milyen igazságot énekelt meg már a rendszerváltozás hajnalán a Bonanza Banzai! „Persze nem biztos, hogy jót tesz neked / Ha kiszolgálják az ízlésedet.” Csak hát kérdés, kinek az ízlése. Hiszen éppen ez a legfőbb gond az említett kiállításokkal. Többségében mesterséges igényeket táplálnak, sznob, újgazdagoknak való felszereléseket, eszközöket kínálnak, csak a fogyasztás és a GDP növekedését szolgáló kényelmi „találmányokat” igyekeznek ránk sózni. Miközben egy normális emberben csak zavart és frusztráltságot okoznak.
El lehet azért kapni őszinte pillanatában egy-egy eladót. S így kiderülhet, hogy mondjuk egy átlagos méretű családi házba hőszivattyús berendezést telepíteni egyáltalán nem szükségszerű; pláne a leginkább javasolt, geotermikus energiát felhasználót, amelyhez komoly ásatásokat kell végezni a kertben, több száz méter mélyre lefúrva a talajszondákat, mindezt pedig nem a két szép szemünkért, hanem súlyos milliókért. Vagy az, hogy a hazai vízminőséget tekintve a legtöbb magyarországi településen tökéletesen fölösleges vízlágyító-víztisztító berendezések beépítése.
