Kiszolgált ízlés

Zöldellő fák, csicsergő madarak és otthonteremtési-lakberendezési kiállítások. A tavasz már-már elmaradhatatlan kellékeivé váltak ezek a rendezvények, amelyeken – s ez határozott meggyőződésünk – többeknek megy el a kedve az építkezéstől vagy a lakásfelújítástól, mint amennyinek megjönne. Komplett iparág épült a bemutatókra, a „mindent rád szeretnénk tukmálni, azt is, amire nincs szükséged” típusú látványrendezvényekre. Építőipari szakkiállítás, konyhakiállítás, kertkiállítás, dizájn- és lakberendezési rendezvények – talán már csak a fajanszkiállítás hiányzik.

Az olyan futottak még kategóriá­júnak számító kis rendezvények végső soron ártatlanok, amelyek egy témára, például a konyhára épülnek. Rendben van, kifizet az ember három-négy-öt ezer forint (rendezvénye válogatja) belépti díjat, majd dolgavégezetlenül távozik. De ott vannak a nagypályások, amelyek arról ismerszenek meg, hogy mindent kínálnak központi porszívótól a világítós-érintőnyomós WC-lehúzóig. Aki sokat markol, keveset fog – szól az ősi bölcsesség, s évről évre valahogy ez az érzés kerülget bennünket „a kelet-közép-európai régió legnagyobb otthonteremtési kiállításának” pavilonjain végigsétálva is.

Milyen igazságot énekelt meg már a rendszerváltozás hajnalán a Bonanza Banzai! „Persze nem biztos, hogy jót tesz neked / Ha kiszolgálják az ízlésedet.” Csak hát kérdés, kinek az ízlése. Hiszen éppen ez a legfőbb gond az említett kiállításokkal. Többségében mesterséges igényeket táplálnak, sznob, újgazdagoknak való felszereléseket, eszközöket kínálnak, csak a fogyasztás és a GDP növekedését szolgáló kényelmi „találmányokat” igyekeznek ránk sózni. Miközben egy normális emberben csak zavart és frusztráltságot okoznak.

El lehet azért kapni őszinte pillanatában egy-egy eladót. S így kiderülhet, hogy mondjuk egy átlagos méretű családi házba hőszivattyús berendezést telepíteni egyáltalán nem szükségszerű; pláne a leginkább javasolt, geotermikus energiát felhasználót, amelyhez komoly ásatásokat kell végezni a kertben, több száz méter mélyre lefúrva a talajszondákat, mindezt pedig nem a két szép szemünkért, hanem súlyos milliókért. Vagy az, hogy a hazai vízminőséget tekintve a legtöbb magyarországi településen tökéletesen fölösleges vízlágyító-víztisztító berendezések beépítése.

És hát egyik személyes kedvencünk, a komplex szellőzőrendszer is így „bukik le”. Mert ugye, ha a szigetelőanyag-lobbi hatására – lehetőleg minél vastagabban – műanyagba csomagoljuk a házunkat, akkor az bizony nem fog lélegezni: tiszta sor, hogy elektromos vezérléssel kell a levegőt cirkuláltatnunk (ablaknyitást felejtsük el!), szintén nem kétfilléres berendezések segítségével.

Eligazodni ebben a trükkös világban nem egyszerű. S mielőtt nagyon magunkra haragítanánk az imént említett forgalmazókat és kereskedőket, zárásként hadd utaljunk vissza az előző írásunkban az építésszel kapcsolatban említett bizalomra. Nem feltétlenül „a messziről jött embernek”, egy először látott kereskedőnek, marketingesnek vagy óriásplakátnak kell hinni, hanem bízni magunkban, családunkban, barátainkban, jó esetben az építészben, a kivitelezőben – és a Gondviselésben.