– A példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli – közölte a jegybank, és valóban, az azonnali átutalás számos költséges kihívás elé állította a pénzpiaci szereplőket. Ahol már korszerűbb informatikai rendszerek működtek, ott is sok fejlesztést és munkaórát igényelt az újítás átvétele, míg a régi, akár évtizedes számítógépes rendszerekkel üzemelő bankoknál adott esetben a központi, úgynevezett core rendszer cseréjét is szükségessé tette az átállás, másként az ügyfeleik nem tudtak volna átutalásokat indítani és fogadni. Minden esetben sokmilliós, akár többmilliárdos ráfordításról volt szó. Épp ezért járnak rosszul azok a bankok, amelyek már végrehajtották a szükséges fejlesztéseket, mivel így elképzelhető, hogy párhuzamosságok keletkeznek a működésükben, majd újra kell ütemezniük – ezúttal jövő márciusra – a váltást, mindezt úgy, hogy a banki szolgáltatásokban semennyi vagy legalábbis csak minimális fennakadások legyenek.
Így egyelőre marad a mostani rendszer, amiben hétköznap munkaidőben egy órán belül célba ér az elutalt pénz, ehhez képest egyes bankoknál vannak kényelmi többletszolgáltatások, például a házon belüli utalásokat hétvégén is átvezetik. – Azon szereplők számára, akik az eredeti határidőre elkészültek fejlesztéseikkel, lehetőség adódik a hátralévő időben az olyan azonnali fizetésen alapuló innovatív kiegészítő szolgáltatások fejlesztésére, amelyektől az eddigiekben az alaprendszerek fejlesztése erőforrásokat vont el – közölték kérdésünkre a jegybanknál. Az MNB az azonnali átutalással tovább mérsékelné az aggasztóan elterjedt készpénzhasználatot, többek között úgy, hogy a bevett sárga csekkes befizetéseknek egy kényelmes alternatíváját nyújtja. A bankok az új rendszerhez kapcsolódóan egyébként számos más termékekkel is készültek, de úgy tűnik, ezekre még várniuk kell az érdeklődő ügyfeleknek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!