Mikor naponta hallunk a tizenkét év múlva érkező világvégéről és a végletekig kizsigerelt Földről, valójában megnyugtató egy olyan szakvéleményt hallani, amelyben még negyedmilliárd évet jósolnak a bolygónknak.
A derűlátó szakértő, Zábori Balázs fizikus, az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumának munkatársa munkája közben az igazán nagy kérdésekre keresi a választ. Milyen lesz a világ 200 év múlva?
Hogyan tudunk letelepedni egy másik bolygón? Egyáltalán, egyedül vagyunk az univerzumban? – Egy érdekes, új korszak hajnalán vagyunk, amikor az űrkutatás már jórészt az emberiség fennmaradásáról szól. Most fektetjük le azokat az alapokat, amikre egy másik bolygón való élet épülhet – véli a fiatal kutató, aki azért dolgozik minden nap, hogy majd egyszer biztonságban telepedhessünk le egy másik bolygón. Zábori Balázs lesz az egyik fellépője a T-Systems Symposium nevű rendezvényének november 26-án, amely az informatika világából robotikával, űrutazással és rengeteg előadóval várja az érdeklődőket. A fiatal fizikus arról is mesél majd, hogy miképp vezet a jövőnk a csillagok közé és hogyan változtatja meg az emberi kultúrát az űrutazás.
Mindezt egy film kulisszái között mutatja be, amelyben az emberiség az a fejlett technológiájú civilizáció, amely kimerítette bolygója erőforrásait, így lassan kénytelen új lakhely után nézni. Az emberiség egész eddigi kultúráját átíró kutatások mellett Zábori Balázs az előadásában azt is elemzi majd, mennyire vált mindennapjaink részévé az űrkutatás a tudtunkon kívül: hogyan épültek be életünkbe az iparág melléktermékei, mint a teflon, a wifi vagy a GPS.
A fenti téma mellett idén a pénzügy, az informatikai biztonság, az innováció, a mesterséges intelligencia, az okosváros- és okosállam-megoldások, valamint az adatelemzés és a felhőalapú szolgáltatások legújabb trendjeit is bemutatják a további előadók a konferencián.
A szimpózium plenáris ülésen, kerekasztal-beszélgetéssel és egyedi kiállítótérrel tárja fel az egyik legaktuálisabb kérdést: hogyan képes a gazdaság és a társadalom lépést tartani és együtt változni a technológiával, mi több, irányítani a fejlődést.