Matolcsy: Részt vehetünk az euróövezet megújításában

Az unióba később belépő tagállamok a maastrichti szerződés kidolgozásakor nem tudtak részt venni annak alakításában, ugyanakkor már jól látszanak az akkor kidolgozott rendszer előnyei és hátrányai.

Célszerű lenne megújítani az eurózónát, illetve a közös fizetőeszközre vonatkozó szabályozást az eddigi tapasztalatok birtokában – mondta ­Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint erre remek lehetőség lenne 2022-ben, mivel akkor lesz harmincéves a zóna jelenlegi szabályozásáért felelős maastrichti szerződés. A jegybankelnök az MNB által szervezett Lámfalussy Lectures konferencián beszélt erről, és hozzátette, hogy a munkában immár a leendő eurózónatagoknak is részt kellene venni, hisz a belépés szempontjából döntő, hogy mennyire vonzó a szabályozás.

Matolcsy György megemlítette, hogy az unióba később belépő tagállamok a maastrichti szerződés kidolgozásakor nem tudtak részt venni annak alakításában, ugyanakkor közel harminc évvel később már jól látszanak az akkor kidolgozott rendszer tapasztalatai, előnyei és hátrányai. Ezek figyelembevételével célszerű megújítani a zónát úgy, hogy az a mostani tagokon kívül a lehetséges új belépőknek is vonzó legyen.

A maastrichti kritériumok kialakításakor arra törekedtek, hogy az egyes tagállamok makrogazdasági helyze­tében ne legyen olyan egyensúlytalanság, ami miatt nagyon eltérne helyzetük a többiekétől, így egyúttal a többiek stabilitását is veszélyeztetnék, esetleg a többieknek is részt kellene venni az adott ország kisegítésében. Az országok a belépéskor végül teljesítették is ezeket a feltételeket, de nem sikerült olyan mechanizmust alkalmazni, ami később is biztosítja, hogy ne boruljon fel az egyensúly.

A lehetséges új tagok számára is vonzóvá kellene tenni a közös valutát
Fotó: Reuters

Erre több esetben a 2008-as válságot követően került sor, amikor a krízist sok ország fiskális élénkítéssel, a költségvetési hiány erős növelésével kezelte, ennek következtében elszaladt egy-egy ország adósságszintje. Nyilvánvaló, hogy ezt a problémát csak akkor lehet hatékonyan kezelni, sőt megelőzni, ha létezik valamilyen fiskális unió is a tagországok között, de legalábbis vannak általános elvek a költségvetési politika alakítására (ezt egy kvázi közös pénzügyminiszté­rium felügyelhetné).

A kritériumok között vannak olyanok, melyekre rugalmasabb szabályozást kellene alkalmazni: ilyen például az államháztartási hiány. Ennek felső határát egységesen a bruttó hazai termék (GDP) három százalékában határozták meg, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy ehhez milyen gazdasági növekedési ütem társul az adott országban. Ha a növekedés alacsonyabb, akkor háromszázalékos hiány mellett növekszik az adósság, ugyanakkor, ha például egy ország gazdasága ötszázalékos ütemben nő (mint most Magyarország esetében), akkor még két-háromszázalékos hiány mellett is jelentősen csökken a GDP-arányos adósság.

Mindemellett a tagországok a gazdasági ciklus eltérő fázisában lehetnek, ami megint csak rugalmasabb szabályozást igényel, különösen egy új belépőnél. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amelyik tagállam eleve alacsonyabb államadóssággal és korábban sok éven át stabil költségvetéssel lépett be a zónába, az stabil is maradt, mondhatni: érett volt az euróra (jellemzően a nyugat- és észak-európai országok többsége). Ilyen stabil helyzetben egy hirtelen gazdasági sokk esetén a tagállamnak arra is van lehetősége, hogy átmenetileg a hiány növelésével fiskális stimulust alkalmazzon.

Azok az országok, amelyek eleve magas hiánnyal léptek be, illetőleg korábban akár évtizedeken át magas hiánnyal, magas inflációval és folyamatosan leértékelődő valutával üzemeltek, és csak a csatlakozás előtti évekre szigorítottak, nem tudták sikeresen fenntartani ezt az egyensúlyt (jellemzően a mediterrán államok). Az új kelet-közép-európai államok eddig viszonylag alacsony adóssággal léptek be, ez lehetővé teszi a gyors felzárkózást: közülük különösen Szlovákia esetében nevezhető sikeresnek a bevezetés.