A globális üzleti utaztatási ipar idén várhatóan 820 milliárd dollár bevételkieséssel számolhat, s ennek fele a Kínába irányuló utak lemondásából származik – áll Global Business Travel Association (GBTA) üzleti utazási világszervezet legfrissebb jelentésében. Az útitervek lenullázása leginkább Ázsiát érinti, ugyanis a cégek háromnegyede lemondta az összes vagy a legtöbb, Kínába, Hongkongba, Tajvanra, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térségbe irányuló üzleti útját.
A GBTA februárban még 560 milliárd dollárra becsülte az ágazat kieső bevétel formájában megmutatkozó veszteségét. A legnagyobb vesztes Kína, ahol a járvány kitörése óta 95 százalékos zuhanás mutatkozott az üzleti utazásokban, s ez a kimaradás 404 milliárd dollár veszteséget okozott. A második legnagyobb kártvalló entitás Európa, ahol 190 milliárd dolláros a kiesés. A jelentés a szállodaipart és a légi közlekedést emeli ki fő vesztesekként, mivel ezek az ágazatok tipikusan a legfőbb haszonélvezői az üzleti turizmusnak.
Sorra mondják le a nemzetközi vásárokat és kiállításokat is a koronavírus miatt, s ennek szintén drasztikus anyagi következményei lesznek. Kai Hattendorf, a vásáripari világszövetség igazgatója szerint a globális vásárrendező ipar várhatóan legalább 14 milliárd euró bevételkiesésre számíthat. – A számok egészen biztosan még tovább növekednek, mivel lefújtak minden további eseményt. Ilyen helyzetet az ágazat még sohasem élt át – nyilatkozta a szakember a Der Spiegel német magazin online kiadásában.
Olyan rangos nemzetközi rendezvényeket mondtak le Németországban, mint például a világ legnagyobbjának számító ITB utazási kiállítás és a lipcsei könyvvásár, de hónapokkal elhalasztották a világ legnagyobb, hatezer kiállítót felvonultató ipari seregszemléjét, a Hannoveri Vásárt is. Az AUMA német vásáripari szövetség becslése szerint a vásárok elhalasztása és lemondása akár három milliárd eurójába is kerülhet a német gazdaságnak. A rendezvényszervezők mellett leginkább a szállodák, az éttermek és az utasszállítás lehetnek érintettek, de megsínylik a járványt a beszállítók is. – Minden vásáron számos szerződést kötnek, s ezek elmaradása is negatív hatással lehet a munkahelyekre az egész ágazatban – mutatott rá Kai Hattendorf.