Január óta 5700 járat, több mint 1,1 millió széknyi kapacitás tűnt el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér menetrendjéből – közölte lapunkkal a Budapest Airport. A repülőtérnek eközben biztosítania kell az utazási lehetőséget azoknak, akik Magyarországra haza vagy saját országukba szeretnének elutazni, ezenkívül fenn kell tartani az áruszállítást, hiszen rendkívül fontos, hogy a légi áruszállító járatok üzemeljenek a jelen helyzetben létfontosságú, akár egészségügyi vagy gyógyszerszállítmányokkal a fedélzetükön.
A járvány következtében Ferihegyen szinte leállt az utasforgalom. A korlátozó intézkedések hatására a legtöbb járat felfüggesztésével számol a következő napokban a repülőtér-üzemeltető, így a személyforgalom akár teljesen lenullázódhat. A vállalat a rendkívüli helyzet kezelése érdekében fejlesztések elhalasztása mellett dönthet, és – jobb híján – hosszú távú kedvezményes parkolási lehetőséget kínál a légitársaságoknak.

Fotó: Havran Zoltán
Utóbbiakat nehéz helyzetbe hozta a forgalom drámai visszaesése. A hazánkban az utasforgalom több mint felét biztosító diszkonttársaságokat kevésbé fenyegeti a csőd, a hagyományos, hálózatos légi fuvarozók azonban rendre vészjeleket bocsátanak ki. A Budapesten legnagyobb forgalmat bonyolító Wizz Airt nem fenyegeti veszély: Váradi József vezérigazgató és tulajdonos egyenesen abban reménykedik, hogy felvásárolhatja a koronavírus-járvány miatt bajba kerülő légitársaságok értékes vagyonelemeit. A magyar gyökerű vállalkozás pénzügyi helyzete rendkívül stabil. Váradi az Airportál.hu szakmai oldalnak adott nyilatkozatában azt állította, cége az 1,3 milliárd eurós készpénzállományával akkor is sokáig fenn tudna maradni, ha most le kellene állítania az összes járatot.
Nincs ilyen irigylésre méltó helyzetben a kontinens legtöbb légicége. Európa piacvezető légitársasága, a Lufthansa-csoport minden államhoz segítségért fordult, amelyben bázisa van. A British Airways túlélése érdekében drasztikus járattörléseket és elbocsátásokat hajt végre. Az évtizedek óta problémás olasz Alitaliát most ismét teljes mértékben állami kézbe veszik. A kormány szerint a cég stratégiailag fontos, és Olaszországnak szüksége van nemzeti légitársaságra, ezért államosítani akarja. Sajtóhírek szerint a legnagyobb bajban a diszkont Norwegian lehet, amely akár napokon belül összeomolhat.
Dubaj, Málta törölve
A Wizz Air március 22. és április 3. között törli Budapest és Dubaj közötti járatait, miután az Egyesült Arab Emírségek kormánya új intézkedéseket hozott a koronavírus-járvány lassítására. A következő napok járatait még elindítja a társaság, de a fedélzetre csak azokat az utasokat áll módjában felengedni, akik az utazási korlátozás ellenére beléphetnek az Egyesült Arab Emírségének területére, visszafelé pedig azokat, akik magyar állampolgárok. A máltai kormány által bevezetett utazási korlátozások miatt a cég március 21. és április 10. között törli Budapestről és Debrecenből Máltába induló járatait. A Wizz Air moszkvai, szentpétervári és kazáni járatai továbbra is közlekednek, de az orosz kormány rendelkezése értelmében csak orosz állampolgárok léphetnek be az Oroszországi Föderáció területére.