Kiegyensúlyozottság, sokszínű tájékoztatás, ellentétes vélemény? Kizárva!

Ha valaki csak a közösségi médiából tájékozódik, más tartalommal biztosan nem fog találkozni, csak amit a róla összegyűjtött információk alapján az algoritmus felkínál neki.

Forrás: flickr

Magyarországon sérül a sajtószabadság, és a választópolgárok csak a példátlanul torz médiaviszonyok miatt szavaztak háromszor egymás után kétharmados bizalmat a Fidesz–KDNP-pártszövetségnek – ilyen és ehhez hasonló erős állításokkal találkozhatnak mostanában a magyar médiafogyasztók. Sajtóviszonyaink ügye időről időre felbukkan a hazai és a nemzetközi politikai szócsatákban, s a megnyilatkozók jelentős része általában markáns állításokat fogalmaz meg a sajtószabadság honi állapotáról.

De mindenki tisztában van-e azzal, hogy egyáltalán mit is jelent a sajtószabadság? S ugyanazt jelentette-e például az 1848-as forradalmároknak, mint a ma emberének, s ugyanazt értik-e a fogalom alatt a tengerentúlon, mint a Kárpát-medencében? Ezeket a kérdéseket szegezte a Médiapiac.com a Médiatudományi Intézet vezetőjének. A Nyakas Leventével folytatott beszélgetésből sok más mellet az is kiderült, hogy a sajtószabadság globális érvényesülése kapcsán legkevésbé a magyar médiahelyzet ad okot aggodalomra.

A közösségi oldalak fejlődése

Nyakas Levente elsőként a sajtószabadság alkotmányos helyzetéről beszélt, majd felvázolta a különbséget a cenzúra és az öncenzúra között, de részletesen kifejtette azt is, miként lehetséges, hogy miközben sok szempontból mást gondol a sajtószabadságról Európa és az Egyesül Államok, mégis mind a két helyen szabad a sajtó. A beszélgetés így ért el napjaink egyik legfontosabb médiaügyi kérdéséhez. Nevezetesen: megzabolázható-e a megzabolázhatatlan? Kikezdi-e a sajtó szabadságát az internet jelentette korlátlanság, és kihívást jelentenek-e ebből a szempontból is a közösségi oldalak?

– A probléma összetett – kezdte a Médiatudományi Intézet vezetője, majd a kilencvenes évek médiahelyzetére tért rá. Az internetes kommunikáció előtti időkben a média hatékony közvetítő felületei végesek voltak.

Tévétorony a Kékestetőn. Tévécsatornát üzemeltetni sohasem volt olcsó mulatság
Fotó: MTI/Komka Péter

Az ezredforduló idejére megszűnt a felületek szűkössége: bárki csatlakozhatott az internetes médiavilághoz, blogot vagy éppen honlapot készíthetett, mindezt bármiféle állami beavatkozás nélkül, közben élvezve a szerkesztői szabadságot. Az internetes sajtó tehát elméletben szabad volt.

– A kétezres évek közepére azonban fordulat állt be – folytatta a szakember. A közösségi oldalak a médiapiac megkerülhetetlen szereplőivé váltak.

Nyakas Levente felidézte, hogy a közösségi oldalak elődjei csupán egyfajta tárhelyszolgáltatóként tekintettek önmagukra. Feladatuk annyi volt, hogy felületet adtak a megszólalni vágyóknak, a közhatalom pedig nem szólt közbe, mondván: érvényesüljön a szólás szabadsága. Ez a koncepció azonban megváltozott a közösségi oldalak megjelenésével. Utóbbiak saját szabályzatot alkottak, vállalták a sértő bejegyzések eltávolítását, egyúttal – a felhasználói preferenciákat alapul vevő algoritmusok segítségével – szelektálni, rendszerezni és ajánlani kezdték felhasználóiknak a különféle tartalmakat.

Buborék szűrte információ

A szakember ezen a ponton egy fontos, sokak előtt nem is egészen ismert mozzanatra hívta fel a figyelmet. – A tartalomszelekcióról, az információk szűréséről és célzott tálalásáról akár úgy is vélekedhetnénk, hogy ezzel a szolgáltató csupán a felhasználói igényeit szolgálja ki, mégpedig anélkül, hogy közben a saját hasznát keresné.

Ez természetesen nem így van.

A tartalomszelekció módját erősen befolyásolja az adott szolgáltató üzleti modellje, ami azon alapul, hogy a felhasználók viselkedési adatait eladják a reklámozóknak. A hirdetők pedig ennek nyomán célzottan tudnak eljutni termékeikkel, szolgáltatásaikkal, egyéb tartalmakkal a felhasználókhoz – magyarázta Nyakas Levente.

Az Instagram, a Twitter és a Facebook lógói egy mobiltelefon kijelzőjén
Fotó: Pixabay

Az intézetvezető – idézve Eli Pariser szavait – emellett kitért arra is, hogy a közösségi média algoritmusai úgynevezett szűrőbuborékokat hoznak létre, méghozzá meglehetősen sokat.

Egymástól elkülönülő információs buborékok százmilliói léteznek ma, ami azzal jár, hogy egy adott felhasználó leginkább csak azokat a híreket látja, amelyeket a róla összegyűjtött információk alapján az algoritmus összeszed és felkínál neki. Így pedig ha az illető csak a közösségi médiából tájékozódik, más tartalommal biztosan nem fog találkozni.

– Azok a tájékozódást segítő elvek, amelyek a hagyományos médiavilágban alakultak ki, nem értelmezhetők ebben a környezetben. Így kár is felvetni például a kiegyensúlyozottság elvárását, a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét vagy a hallgattassék meg a másik fél kívánalmát – fogalmazott az intézetvezető. A legnagyobb gond ugyanakkor a szakember szerint nem is ez. Hanem inkább az, hogy nem tudjuk, milyen elveket követ a hírválogató algoritmus, miközben azzal sem vagyunk tisztában, hogy kik az alkotói, és milyen rendszerességgel változtatnak rajta. Éppen ez az alapvető különbség a hagyományos és a közösségi média között. Előbbinél ugyanis tudható, hogy ki viseli a szerkesztői felelősséget, illetve az adott tévé, rádió vagy újság milyen értékrendet vall, milyen célokat szeretne elérni. A közösségi médiánál ugyanakkor legfeljebb feltételezések fogalmazhatók meg, átláthatóság valójában nincs. – Ez pedig – folytatta az intézetvezető – egyúttal a felelősség kérdését is problémássá teszi.

Nyomasztó kérdések

A legfontosabb kérdés mindezeken túl is az, hogy milyen szerepet töltenek be a közösségi médiumok a nyilvánosságban. Milyen szabályozói eszközökkel lehet átláthatóvá tenni ezt a most láthatatlan nyilvánosságot? Milyen elvek alapján követelhetünk bármit olyan szolgáltatóktól, amelyek a határok nélküli virtuális tér globális vállalkozásai, és amelyek működtetője egy másik kontinensen van bejegyezve? S ha sikerül is efféle elvekben megállapodni, miként kérhetők azok számon egy emberek milliárdjainak szolgáltatást nyújtó vállalattól?

– A kérdések súlyosak – véli Nyakas Levente. Olyannyira, hogy akár új fejezetet is nyithatnak a sajtószabadság több száz éves történetében.