Texas szinte teljesen különálló hálózatot üzemeltet, míg az USA többi részén lényegében két nagy, egy nyugati és egy keleti egységben épült ki villamosenergia-rendszer. Az ezredforduló előtt kezdődött viszont az a folyamat, amelyben
az állam teljes villamosenergia-szállítórendszerét magántermelők, piaci szállító vállalatok és energia-kiskereskedők privatizálták
– áll a The New York Times összefoglalójában. George W. Bush akkori kormányzót idézték, aki a szabályozás nélküli versenypiac létrehozása mellett érvelt – és aláírta a deregulációról szóló jogszabályt –, azzal, hogy az iparág szereplőinek versenyeztetése alacsonyabb tarifákat és szélesebb körű választási lehetőségeket hoz a fogyasztóknak. Az energiában gazdag államban jórészt be is jött a verseny, de a szabályozás hiánya folyamatosan Damoklész kardjaként lebegett a fogyasztók feje felett.

Fotó: Montinique Monroe / Europress/AFP
Sok szerződés úgy szól, hogy a számlázás nemcsak a fogyasztástól, hanem az aktuális kereslet-kínálati helyzettől, vagyis a piaci áraktól is függ – éppen az ilyen megállapodással rendelkezők jártak most nagyon rosszul.
Az extrém, esetenként mínusz 25 Celsius-fokos hőmérsékletre nem készítették fel az erőműveket és az átviteli hálózatot sem, egyrészt azért, mert ennyire szélsőséges időjárásra valóban nem lehet számítani, másrészt pedig éppen a kiélezett verseny miatt: a vállalatoknak nem volt sem tartalékuk, sem affinitásuk a fejlesztésekre. Miután a termelők nem bírták a hideget, és több is kiesett közülük, tervezett, gördülő áramszünetekkel védték ki az állam áramellátásának teljes összeomlását. Erre a már említett, a többi államtól elkülönült hálózat miatt is szükség volt, hiszen Texas a szomszédaitól sem tudott villamos energiát vásárolni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!