Betont, téglát, vasat hasznosít újra az Unilever

Az előállított műanyag csomagolóanyagok hetven százaléka újrahasznosított forrásból származik, a villamos energiát 2021-től száz százalékban megújuló energiaforrásból nyerik az Unilever Magyarország bővítés alatt álló gyárában, Nyírbátorban. A beruházás során az 54 régi, lebontott ipari épület maradványait is újrahasznosították.

Magyar Nemzet
2021. 08. 08. 9:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyírbátori háztartásvegyipari gyár első körös – ötmilliárd forint értékű – bővítési munkálatai ezen a nyáron fejeződnek be. A beruházás eredményeként az egység termelési kapacitása mintegy a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig csaknem tíz százalékkal nő.
A beruházásnál is érvényesítik az Unilever azon, a termelésben alkalmazott alapelvét, amelynek értelmében

nem szállítanak hulladékot hulladéklerakóba.

Ez ebben az esetben azt jelentette, hogy 

a telephelyen robbantással elbontott, korszerűtlen silókból és épületekből származó összes törmeléket ledarálták, és teljes egészében felhasználták az új építkezéseknél.

Az üzem működése is környezetkímélő: a szennyvíz mintegy negyven százalékát újra felhasználják, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe. 
A gyárban előállított késztermékek csomagolóanyaga hetven százalékban újrahasznosított műanyagból készül, a hálózati villamos energia pedig száz százalékban megújuló forrásból származik. Utóbbi az Unilever mindhárom hazai termelőegységére, a veszprémi Algida jégkrémgyárra és a röszkei Knorr élelmiszerüzemre is igaz 2021 első napja óta.
A saját erőből finanszírozott beruházás részeként a brit–holland anyavállalat stratégiai fontosságú európai üzeme 2020-tól 2022-ig egy 11 ezer négyzetméteres csomagolócsarnokkal, hat új gyártósorral és egy nyolcezer négyzetméteres, korszerű, automatizált magasraktárral bővül. A bővítést követően a nyírbátori üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára, továbbá

itt készül majd az Unilever régiónkban forgalmazott háztartásvegyipari termékeinek kilencven százaléka,

 amelyek iránt jelentősen megugrott a kereslet az elmúlt időszakban. A gyár működése magas fokon automatizált, de a cég gondoskodik a munkavállalók folyamatos továbbképzéséről, szükség esetén átképzéséről is.
 
Bővítés Fényeslitkén
Három ütemben, akár további háromszáz hektárral bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East–West Intermodális Logisztikai Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója a felső-szabolcsi köz­ségben. Tálosi János az önkormányzat és a beruházó megállapodásának aláírását követően felidézte, a jelenlegi parkban 85 hektáron épül az East–West Gate (EWG) intermodális vasúti logisztikai terminál is, amely a tervek szerint 2022 elején áll üzembe. Építtetője a park bővítése során kialakítja az infrastruktúrát, akár bérbe adással vagy épületek építésével vonzhatja be a parkba a potenciális befektetőket. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.