időjárás 6°C Vendel 2021. October 20.
logo
Nemzetközi rendszerbe tart a magyar nukleáris oktatás

Új kérelmek érkeznek Paks II engedélyezéséhez

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2021.10.12. 17:48 2021.10.12. 18:00
Új kérelmek érkeznek Paks II engedélyezéséhez

Jól haladnak a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházásának előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet nyújt be a hatóságoknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mielőtt Moszkvába utazott. Az orosz fővárosban a tárca közleménye szerint Alekszej Lihacsovval, a Roszatom állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával egyeztetett a paksi munkálatok pontos menetrendjéről. Fontosnak nevezte, hogy sikerüljön tartani az előzetes terveket, és így Magyarország teljesíthesse az európai klímacélokkal kapcsolatos vállalásokat. Hangsúlyozta: a nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos előállítási módja az energiaszükséglet fedezésének.

Egyeztettek arról is, hogy a Magyarországon létrejött oktatási-képzési kapacitásokat milyen módon lehet egy nemzetközi rendszer részévé tenni. Erre Szijjártó Péter elmondása szerint azért lenne szükség, hogy ha bárhol a világban atomerőmű építésébe kezdenek, akkor az annak működtetéséhez szükséges mérnökök, szakemberek képzése legalább részben Magyarországon történjen. A kormány legutóbb Bangladessel kötött ilyen megállapodást, és hasonlóról tárgyal Egyiptommal is.

– A kivitelező már 519 engedélyt megszerzett, ezek között volt a környezetvédelmi és a telephelyengedély is – mondta a miniszter, felidézve, hogy a 300 ezer oldalas létesítésiengedély-kérelem egy évvel ezelőtt készült el, nemrégiben pedig hiánypótlást kért az Országos Atomenergia Hivatal. – Ezt a következő hónapokban természetesen el fogjuk végezni, és ezzel párhuzamosan benyújtunk tíz újabb tervet és engedélykérelmet, például az alaplemezre és a reaktortartályra vonatkozóan – közölte. Hozzátette: emellett huszonhat épületre már van engedély, ötöt már építenek.

A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország csaknem negyven éve használ atomenergiát, kifejezetten pozitív tapasztalatokkal. Az atomerőmű ugyanis hozzájárult a környezet védelméhez, a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartásához, illetve az ország energiaellátásának biztosításához. Ezért is született döntés a nukleáris energia részarányának növeléséről a magyar energiamixben.

Borítókép: Paks II Zrt./Nagy Tamás

Ezek is érdekelhetik

Lezuhant egy felemelkedő hőlégballonba kapaszkodó fiatal, majd halálra gázolta egy autó

origo.hu

Régen megőrültél értem - ma már csak megszokásból vagy velem...

she.life.hu

Bravúrosan rácáfolt a baloldalra a világkiállítás

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Gréczy Zsolt letörte Márki-Zay szarvát

magyarnemzet.hu

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu

Régen megőrültél értem - ma már csak megszokásból vagy velem...

she.life.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Négy autó ütközött össze az M1-esen Bábolnánál

origo.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Lezuhant egy felemelkedő hőlégballonba kapaszkodó fiatal, majd halálra gázolta egy autó

origo.hu

Gréczy Zsolt letörte Márki-Zay szarvát

magyarnemzet.hu

Négy autó ütközött össze az M1-esen Bábolnánál

origo.hu

Bajnai attól tart, nem lesz törvényes jövőre a választás

magyarnemzet.hu

Nem oktathatnak ki minket jogállamiságból!

magyarnemzet.hu

Bravúrosan rácáfolt a baloldalra a világkiállítás

magyarnemzet.hu

Halottasházakká alakultak a román kórházak

vg.hu

Fenyvesi: A Jobbik ellopta a hivatalos weboldalam címét