– Az összehangolt kormányzati fellépés részeként éppen három hónapja zajló fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzés legfrissebb eredményei kedvező fordulatra engednek következtetni. A kifogásolási arány a vizsgálatok július eleji megindítása óta tíz százalékponttal csökkent.
Az első fél évben még folyamatos és nagyarányú áremelkedés ősz elejére nemcsak megállt, hanem számos termékkörben már érdemi mérséklődés is mutatkozik
– összegzett Cseresnyés Péter, az innovációs tárca kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az elmúlt időszak építőipari intézkedéseivel összefüggésben.
A minisztérium közlése szerint a kormányhivatalok munkatársai az elmúlt három hónapban az egész országot bejárták,
685 helyszíni ellenőrzésből csaknem négyszáz esetben tapasztaltak jogsértést. Piacfelügyeleti hatáskörben több mint 1100-féle, összesen mintegy 350 ezer darab terméket vizsgáltak meg. Próbavásárlással mintegy 4500 termék megfelelőségét ellenőrizték. Mostanáig 18 vállalkozásra szabtak ki összesen 2,3 millió forint bírságot, számos további eljárás folyamatban van.
A problémás kereskedelmi egységek csaknem negyede már a helyszíni ellenőrzés ideje alatt megszüntette a jogsértést.
– Ha a kifogásolási arányt havi bontásban vizsgáljuk, a kezdeti kétharmados mutatóhoz képest szeptemberre már csak nagyjából minden második forgalmazót érték kisebb-nagyobb mulasztáson a szakemberek. Az ártörténetek elemzéséből az is kitűnik, hogy az árak első félévben még lendületes növekedése júliusban egyértelműen megtört.
Néhány esetben az év eleji értékekig is sikerült visszatornázni az árakat, az áprilisi szint utolérése még szélesebb termékkörre jellemző. Kevesebb példa akad a készlethiányra,
ez összefüggésben lehet az építőanyagok kivitelének bejelentési kötelezettségével, amelyet januárig meghosszabbított a kormány. Változatlanul igaz az is, hogy a magyar gyártók lényegesen ritkábban marasztalhatók el piacfelügyeleti jogsértésben – részletezte a tapasztalatokat Cseresnyés Péter.
A kormány összehangolt hatósági fellépéssel is tesz azért, hogy az otthonteremtési és lakásfelújítási támogatások valóban a családok életminőségét javítsák. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a hatóság a társszervezetek – elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal – eljárását kezdeményezi.
(Borítókép: Somogy Megyei Hírlap/Lang Róbert)