A vezető cégek ismérve: védik a szellemi tulajdont

A száz legnagyobb vállalat közül csupán öt nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik.

Magyar Nemzet
2021. 11. 25. 15:33
Tavaly már csak 290 vizsgálat kapott zöld jelzést Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, amelyek közül mindössze ötnél van a bejelentések 97 százaléka – mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmánya. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége meglehetősen széles földrajzi terültet fed le, 114 országban kimutatható; gazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek a kelet-európai, a kaukázusi és a közép-ázsiai országok.

A körben a vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelem terén.

A SZTNH elemzése a magyarországi vállalatok iparjogvédelmi aktivitását vizsgálta a 2015. évi és a 2019. évi céges toplisták összehasonlításával. Az adatbázisokban elért historikus adatok alapján összesen csaknem 22 ezer szabadalmi bejelentést tett a száz legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító hazai vállalat. A termékek és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló védjegyet a társaságok összesen több mint 8800 alkalommal jelentettek be, miközben a formaterveket védő mintaoltalmat, azaz design oltalmat mindössze 37 esetben igényeltek. 

– Magyarországon évi hétszázmilliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre. A szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják Magyarország GDP-jének csaknem felét, a foglalkoztatásnak pedig majdnem a harmadát, ami túlszárnyalja az Európai Unió átlagát is – mondta Pomázi Gyula, a hivatal elnöke.

– A szellemi tulajdon védelmének fontosságát felismerő legnagyobb hazai vállalatok egyre tudatosabban alkalmazzák ezeket az iparjogvédelmi eszközöket. Ennek ellenére a hazai cégek aktivitása a területen továbbra is rendkívül koncentrált, azaz a vizsgált körből mindössze néhány vállalat kezében összpontosul a bejelentések döntő többsége – hangsúlyozta a kutatás eredménye kapcsán az elnök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai kis- és középvállalkozói szektorban évről évre nő azon cégek száma, amelyek oltalommal védik innovációs eredményeiket. Ennek köszönhető az is, hogy a pandémia ellenére szinte minden oltalmi formában nőtt a benyújtott bejelentések száma.

A top 100 cég közül csupán öt vállalat nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik. A Richter, a Sanofi-csoport, az Egis és a Teva gyógyszergyár mellett az elsősorban kőolaj-feldolgozással foglalkozó Mol szerepel a legjobb ötben. A legaktívabb piaci szereplő a Richter volt, összesen 8984 bejelentéssel. A vizsgált vállalatok leggyakrabban Magyarországon igényeltek szabadalmat, de külföldre is kiterjedt az iparjogvédelmi aktivitásuk. A szabadalmak esetében a legjobb száz cég a legtöbb ügyet Magyarország után elsősorban a fejlett európai és észak-amerikai országokban indította. A legtöbb védjegybejelentés viszont az egykori Szovjetunió államait célozta meg (elsősorban a vegyipari vállalkozások révén), a formatervezésiminta-oltalmak döntő többsége pedig az Európai Unió tagállamait érintette.

Borítókép: Laboratóriumi munkatárs a Richter Gedeon Nyrt. új debreceni molekuláris biológiai laboratóriumában az avatás napján, 2018. március 29-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.