Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a keretszerződés aláírásakor. Palkovics László kiemelte, hogy a 200 kilométer/órás sebességre is alkalmas mozdonyokat az IC szolgáltatás megújítására és az IC+ szolgáltatás bővítésére használják majd fel.
A keretmegállapodás alapján még idén megszülethetnek a szállítási szerződések, a beszerzésben érkező első mozdonyok 2024-ben állhatnak forgalomba.
A miniszter elmondta, hogy a kormány a következő években mintegy kétezermilliárd forintot szán a vasúti gördülőállomány megújítására.

Emlékeztetett, hogy a hazai utasok már most számos újdonsággal találkozhatnak, ha vonatra szállnak. A KISS 600 ülőhelyes, emeletes motorvonatok négy elővárosi vonalon közlekednek, tavaly az idegenforgalmi főszezonban a Balatonnál is megjelentek, és idén is erre számíthatnak az utazók. Palkovics László hangsúlyozta, a hazai gazdaság jövője magyar, high-tech és zöld, a MÁV ennek megfelelve maga fejlesztette és gyártja IC+ személykocsicsaládját. A mintegy 40 milliárd forintból elkészülő első 90 IC+ jármű több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül. A gyártás 250 embernek biztosít munkát a vasúttársaságnál. A magyar kocsi közel harmadával olcsóbb a piacon elérhető, hasonló tulajdonságokkal bíró járműveknél.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta,
több száz milliárd forint értékben vannak folyamatban vasúti pályarekonstrukciók, amelyek már több mint 500 kilométer hosszú szakaszon teszik lehetővé, hogy 160 kilométer/órás sebességgel közlekedjenek a vonatok,
de ehhez egyebek mellett megfelelő mozdonyok is szükségesek – mutatott rá. Az új mozdonyok vontatják majd a Szolnokon gyártott IC+ kocsikat is. Keresztes Péter, a MÁV-Start vezérigazgatója kitért arra, hogy az új villamos mozdonyok több áramneműek, ezért a nemzetközi közlekedésben is számítanak rájuk. Mint mondta, a mozdonyok kisebb energiafelhasználásukkal hozzájárulnak a közlekedés zöldítéséhez. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Vectronok tíz országban rendelkeznek majd üzembe helyezési engedéllyel.