Lassabban szigorít az MNB

Újabb 30 bázisponttal emelte meg a jegybank az egyhetes betéti eszköz kamatát, amely tavaly ősz óta az irányadó kamat szerepét tölti be. A mérték a jegybank kommunikációja szerint havonta stabilan ekkora, majd kezdődhet a finomhangolási szakasz.

Fellegi Tamás Péter
2022. 06. 02. 21:54
MNB, Magyar Nemzeti Bank, forint Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keddi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már jelezte, hogy 30 bázisponttal tervezi megemelni az egyhetes eszköz kamatát csütörtökön, és a döntés ennek megfelelő is lett. Azt is jelezték, hogy a következő hónapokban még ez lehet az ütem, utána azonban, ha az inflációs folyamatok kedvezőbben fognak alakulni, akár el is érhet egy olyan stabil szintet a kamat, ahol már elég magas ahhoz, hogy 

az inflációt hosszabb távon fenntarthatóan visszaszorítsa a jegybanki célérték, három százalék közelébe.

Tavaly őszig az alapkamat volt az irányadó jegybanki eszköz, vagyis amely a rövid távú piaci kamatszintet hivatott meghatározni, akkor azonban a gyorsan növekvő infláció miatt a jegybank rugalmasabban akart reagálni. Ennek eszköze az egyhetes jegybanki betéti kamat lett, melynek kamatát hetente módosíthatja az MNB, ha szükségét látja, és miután az egyhetes eszköz aukcióin azóta minden ajánlatot befogadnak, az eszköz be is tölti az irányadó jegybanki szerepet, hisz a bankok korlátlanul tarthatnak benne betétet.

Az alapkamat mozgása ugyanakkor kimértebb, kiszámíthatóbb, stabilabb, ezért a két kamatszint elszakadt egymástól, volt, amikor majdnem 300 bázispont különbség is volt köztük. A gyors kamatemelést azonban most már a jóval kisebb, havi 30 bázispontos emelés váltotta fel az egyhetes betéti eszköz esetében, az alapkamat ugyanakkor kétszer is 100, majd most kedden 50 bázispontos mértékben nőtt 5,9 százalékig, így a két eszköz kamata közti különbség 100 bázispont alá csökkent. Az MNB többször jelezte, hogy az alapkamat utol fogja érni az egyhetes eszköz kamatát, és akkor 

az alapkamat visszaveszi az irányadó jegybanki eszköz szerepét.

Hogy ez mikor történik még, vélhetően attól függ, hogyan alakulnak az inflációs folyamatok, mikor tetőzik az áremelkedési ütem. Jó eséllyel, amikor erre sor kerül, nagyjából le is lassul, esetleg megáll a kamatemelési ciklus, és a jegybank finomhangolásba kezd: megpróbálja megtalálni azt az egyensúlyi kamatszintet, ami mellett az infláció csökkenni kezd, és a csökkenő trend tartóssá is válik. A tetőzésre a jegybank várakozásai szerint idén a második fél évben kerülhet sor, az érdemi csökkenés azonban inkább csak jövőre valószínűsíthető.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.