Szigorú intézkedések bénítják a termelést
Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke szerint az újabb járványhullám – az előző kettővel együtt – vissza fogja vetni az éves termelést a víziszárnyas-ágazatban. Optimista becslések szerint is – ha a mostani járványt sikerülhet kordában tartani – pecsenyekacsából csak a tavalyi mennyiség 60-70 százaléka kerülhet piacra, a hízott ágazatban nagyobb is lehet a csökkenés. Más fajoknál is érezhető a visszaesés, de a termelést érintő kedvezőtlen hatások a víziszárnyas-ágazatban a legnagyobbak.
A szakember szerint a szakhatóság eddigi döntései logikus, szakmailag megalapozott lépések, de vannak negatív gazdasági következményei is.
– A feldolgozóipar is egyre nehezebben tudja tolerálni a madárinfluenza okozta termeléskiesést, a termékpálya minden szereplője azon gondolkodik, hogyan lehetne a leggyorsabban és legszakszerűbben véget vetni a járványnak. Ez több ponton egybevág a szakhatósági intézkedésekkel, mely a térség ütemezett kiürítését szolgálja – emelte ki a szakember.
Mi hozhat igazi megoldást?
A terméktanács adatai szerint egyébként Bács-Kiskun és Csongrád megyében folyik a hazai víziszárnyas-termelés 60-70 százaléka. Csorbai Attila jelezte: a térségben működő vágó-feldolgozó üzemek e kármentésben partnerek, és a vágásérett állományokat igyekeznek mielőbb tervszerűen levágni.
A szervezet becslése szerint a járvány kitörésekor hízott kacsából 1–1,2 millió lehetett kint ebben a térségben, pecsenyekacsából 1,5–1,6 millió, hízott libából pedig 300–400 ezer darab.
Csorbai Attila szerint a nagy állománysűrűségű régió esetében az állományok ütemezett csökkentése lehet a megoldás járvány megfékezésére. Pecsenyekacsa esetében – amelynek a nevelési ciklusa jóval rövidebb a hizlalt szárnyasoknál – ez gyorsabban megoldható, a hízott liba és kacsa esetében azonban már bonyolultabb a helyzet. A terméktanács a járványügyi helyzetről, valamint az érintett térség termelésének újraindításával kapcsolatosan egyeztetést kezdeményezett az állategészségügyi hatósággal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!