
A kabinet az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság és az évszázados aszály pusztítása miatt bajba került gazdák mellett állt. Az ágazat túlélését, a gazdaságok megmaradását szolgálta a kamatstop bevezetése, a hitelmoratórium elrendelése, a kedvezményes hitelkonstrukciók bevezetése, ahogyan az október közepén elindított emelt összegű előlegfizetés is.
A szárazság óriási károkat okozott a mezőgazdaságban, kukoricából például 57 százalékkal termett kevesebb, mint egy átlagos évben. A felvásárlók ennek ellenére igyekeznek minél nagyobb haszonra szert tenni, a gazdák kárára. – Az állattartás takarmányszükséglete és a feldolgozóipari igények kielégítéséhez mintegy hárommillió tonna kukoricát kellene behozni az országba. Semmi sem indokolja tehát, hogy a magyar gazdáktól ne vásárolják fel a gabonát a kereskedők, hiszen az utolsó szem magyar kukoricára és búzára is szükség van – mutatott rá a miniszter.
Majd megjegyezte: a kereskedők mesterségesen visszafogják az adásvételt, hogy lenyomják a termelői árakat, hogy aztán busás haszonnal tudják továbbadni a terményt. – Le kell törni ezt a gabonakereskedelmi spekulációt, amely az extraprofit elérése érdekében nehéz helyzetbe hozza a gazdákat – szögezte le Nagy István.
Az agrárminiszter az élelmiszerpiacon tapasztalható, gyors ütemű áremelkedésről is elmondta a véleményét. Nagy István szerint a legalapvetőbb élelmiszerek esetében bevezetett ársapka beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rezsicsökkentés mellett a családokat és a nyugdíjasokat ezzel is védi a kormány a szankciók okozta áremelkedésektől. – Az emberek élnek azzal a lehetőséggel, amit a kormány biztosít számukra. Az a félelem pedig, amit a szomszédban dúló háború kelt, óvatosságra és megfontoltságra inti őket. Ezzel nincs baj, csak a mértéket kell jól betartani – jegyezte meg. Majd hozzátette: a megnövekedett kereslet ellenére nem kell áruhiánytól tartani, a kereskedők pedig szigorú ellenőrzésekre számíthatnak.
– Nem lehet mesterséges körülmények között hiányt generálni. A vásárlónak joga van a termékhez hozzájutni, a kereskedőknek pedig ezt ki kell gazdálkodniuk, hiszen olyan profitot tudtak megkeresni az elmúlt időszakban, amely akciós termékként felfogva bőven pótolja az árstop miatt kieső bevételt – nyilatkozta Nagy István.
A tárcavezető beszélt a tűzifaprogramról is. A miniszter szerint a politikai támadások ellenére bebizonyosodott, hogy a kormány jó és felelős döntést hozott, amikor a tűzifaprogramot elindította. A tavalyinál tízszer nagyobb igény jelentkezett az erdészeteknél ebben az évben. Az állami erdőgazdaságok megfeszített erővel dolgoznak, hogy mindazt a túltartott erdőt, amelyet az alacsony energiaárak miatt az elmúlt évtizedben nem termeltek ki, a lakosság rendelkezésére bocsáthassák. Azokról is gondoskodtak, akik még a hatósági árat sem tudják megfizetni, így idén is elérhetővé tette a kormány az ingyenes rőzsegyűjtési lehetőséget. Emellett fut a szociális tűzifaprogram is, az igényelt mennyiség 70 százaléka már eljutott az önkormányzatokhoz, február 15-ig pedig a teljes mennyiség megérkezik a településekre.
Borítókép: Nagy István (Fotó: Mirkó István)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!