– Kiemelkedő magyar sikert könyvelhettünk el a múlt hétvégén az olaszországi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon: Bányai Attila aranyérmet szerzett szuperóriás-műlesiklásban. Min múlik, hogy egy síelés szempontjából nem ideális földrajzi adottságú ország versenyzője komoly eredményeket hozzon nemzetközi versenyekről?
– Elsősorban a versenyző, illetve a családja elszántságán, anyagi lehetőségein, másodsorban pedig azon, hogy központilag miként segíthető a versenyző – de a síszövetség csak akkor léphet be támogatóként a rendszerbe, ha valaki már letett bizonyos eredményeket az asztalra.
Az, hogy Magyarországnak nincsenek igazán magas hegyei, nem megugorhatatlan akadály.
Manapság azoknak az akár brit, norvég vagy holland fiataloknak is, akik az alpesi síelésben eredményeket szeretnének felmutatni, olyan országban, olyan iskolát kell választaniuk, ahol ez a sport a tanterv része, vagy magántanulókká kell válniuk. Például Hozmann Szonja alpesisíző olimpikonunk osztrák sígimnáziumba járt, így 16-17 évesen már olimpiai részvételre jogosító szintre juthatott el. Esetében a családja is vállalta, hogy kiköltözik vele. Bányai Attila egy franciaországi bentlakásos síiskolában tanul, Val-d’Isere-ben, ahol különböző nemzetek tehetségeit képzik. Ennél a sportnál az is nehézség, hogy a tanórák után nem igazán megoldható az edzés szabadtéri pályán, hiszen besötétedik. Ez egy osztrák, olasz, svájci vagy francia gyereknél is mindenképp egyéni órarendet hoz magával, de hogy a megfelelő számú edzést meg tudják oldani, ők is általában speciális síiskolákban tanulnak.
– Ezek az iskolák ösztöndíjrendszerben működnek?
– Nyilván jelentős összegre rúgnak a tandíjak, de a kiemelkedő sport- és tanulmányi eredmények függvényében különböző ösztöndíjakban is részesülhetnek a gyerekek. Bányai Attila tandíját szintén részben fedezi az ösztöndíja. Ő egyébként egy egészen különleges sportember, aki vitorlázásban a korosztályában Európa-bajnoki szintre vitte. Persze, egy ponton választania kellett, hiszen professzionális módon két sport egyszerre a legritkább esetben űzhető.
– Mekkora potenciált lát a mostani fiatalokban – síelésben elérhető akár a Liu testvérek sikereihez mérhető eredmény?
– Azt nem ígérhetem meg, hogy a következő téli olimpiáról aranyérmet hozunk, de a trend bizakodásra ad okot. Az utóbbi három évben, mióta a síszövetséget irányítom, és az egyéni felkészülésüket támogatjuk, azt látom, hogy ezek a fiatalok nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül. Tavaly Úry Bálint az U18-as korcsoportban óriás-műlesiklásban az Ifjúsági Világbajnokságon első lett, idén Bányai Attila az ifi vb-n második, az ifjúsági olimpiai fesztiválról aranyérmet hozott. Trunk Tamás – aki Attila klubtársa – szlalomeredményei szintén kiemelkedők. Tóth Zita jelenleg a legjobb versenyzőnk, ő már a világkupában is többször el tudott indulni. Innentől kezdve már csak a támogatás mértéke a kérdéses, mert ezen a szinten (és egyébként is) iszonyú költséges ez a sport.
– Mennyire nehéz megnyerni a szponzorokat?
– Ez egy ördögi kör. Akinek nincs eredménye, az nem kap támogatást. Aki nem kap támogatást, annak nem lesz eredménye. Mi azt gondoljuk, hogy a tömegsport szintjéről kell indulnunk.
Ha magát a sportágat népszerűvé tesszük az országban, akkor egyre többen lesznek kíváncsiak például a tévéközvetítésekre, lesz szurkolótábor és ez fogja meghozni a szponzorok kedvét a sportolók támogatásához.
A harc tehát két fronton folyik: egyrészt az eredményekért, másrészt a népszerűsítésért. Nem kártyavárat építenénk, amelynek tetején az élsportolók billegnek, hanem biztos alapokon nyugvó piramist, amelynek az alapját a sok-sok hazai, lelkes amatőr síelő adja. Akikből adott esetben élsportoló is válhat.
– Jelenleg Magyarországon bárhol el tud jutni egy gyerek legalább egy műanyag borítású pályára, hogy kipróbálja a síelést?
– Igen, ötven-hatvan kilométeren belül bárki találhat lehetőséget arra, hogy alapszinten megismerkedhessen az alpesi síeléssel vagy a snowboardozással, ezek a pályák ugyanis erre a kettőre alkalmasak. Budapesten körülbelül 15 ezer gyerek jár rendszeresen síedzésre a műanyag borítású pályákra, és az oktatást szervező síiskolák viszik őket tovább pár napos táborokba, havas területekre.
A következő álmunk az, hogy a sífutás és a biatlon esetében ugyanígy felpörgessük az elérhetőséget és az érdeklődést.
Léteznek már olyan speciális sífutószőnyegek, amelyekkel ez a két sport is bárhol űzhető, és a görkorcsolyaszerű sírollerekkel pedig a megfelelő mozdulatok is nagyon jól gyakorolhatók – ezeket nemzetközi szinten is használják edzéshez. A biatlon nagyon érdekli a gyerekeket a lövészet miatt, kicsit ugyan problémásabb megoldani, hogy lőtér is álljon rendelkezésre egy helyszínen, de ez az az két sport, amelyben szerintem Magyarországnak – ezekkel a földrajzi adottságokkal is – esélye lehet szép eredményeket elérni. Bár még az építkezés fázisában vagyunk a sportklubok aktivizálásában és az érdeklődés felkeltésében. A freestyle és a snowboard egyre trendibb a fiatalok között, ezekkel is foglalkoznánk azzal az utazó stábbal, amit most szeretnénk felállítani, és amelynek tagjai az országot járva, iskolákban népszerűsítenék a sísportot. Így például a síugrás alapjait is kipróbálhatnák a gyerekek. A szövetségnek van ugyanis egy kisbusszal szállítható mobil sísugrósánca, egy hat-nyolc méter hosszú rámpa, amit aránylag könnyű felállítani, és speciális léceken kívül nem is kell hozzá más.
– A magyar pályák milyen állapotban vannak ebben az enyhe télben?
– A hazai sípályák – Eplényben, Mátraszentistvánon, Sátoraljaújhelyen, Visegrádon – hóágyúkkal április elejéig üzemeltek az elmúlt években is, illetve Budapesten a Normafa Parkban szintén hóágyúval sífutópályát is üzemeltetnek. Ha éjszaka plusz nyolc-kilenc fok alá csökken a hőmérséklet, akkor ezek a modern eszközök már megfelelő havat biztosítanak, de az eső – ami ezen a héten is bőven esett – a nagy ellenség, ez tudja „megenni” a havat.
– A globális felmelegedés kapcsán hallani arról is, hogy a síelés lassan csak azoknak lesz elérhető, akik a magasabb hegyeket is meg tudják fizetni, merthogy az alacsonyabban fekvő pályákon nem lesz hó.
– Idén egészen mostanáig a magasan fekvő pályák is hóhiánnyal küzdöttek, majd megjött a havazás, és most éppen mindenhol remek a hóhelyzet.
Inkább azt látom, hogy a fedett sípályák szerepe fog felértékelődni, de nem elsősorban azért, mert sok helyen nincs hó, hanem, mert ezek demokratizálják a síelést. A Föld legtöbb országában – a felmelegedéstől eltekintve – nem elérhető a síelés, igény viszont lenne rá.
Sokan felháborodtak azon, hogy a 2029-es téli Ázsiai Játékokat Szaúd-Arábiában rendezik meg – egy „alpesi város” fognak felépíteni rá. A világ legnagyobb fedett sípályája Dubajban található, és például a Nemzetközi Síszövetség, a FIS tavaly az egyik utánpótlás-edzőtáborát ott rendezte meg. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy fedett pályán a sportközvetítések is optimálisabban megoldhatók, és ezek nézettségének a sport támogatásában komoly szerepe van. Viszont, ha leszáll a köd vagy jön egy hófúvás, és emiatt lefújnak egy szabadtéri futamot, akkor hiába fizetett egy tévécsatorna súlyos összegeket a közvetítés jogáért, mert a verseny elmarad. Ez a probléma fedett körülmények között kizárható, például rövid távú, paralel szlalomversenyekre tökéletes helyszín.
– A hagyományos síugrás nehezen működne zárt körülmények között...
– De az úgynevezett big air, ami snowboarddal és síléccel is végezhető, igen. Ezt leginkább az úszósport műugrásához tudnám hasonlítani, mert nem az ugrási távolság a fontos, hanem az elugrás utáni különböző akrobatikus elemek bemutatása.
Ezek a versenyek nagyon népszerűek, nagy nézettségűek, és a városközpontokban épített pályákon is megoldhatók. Nekünk is nagy vágyunk, pályáztunk is rá, hogy Budapesten novemberben egy világkupát bonyolíthassunk ebben a szakágban.
A Városliget gyönyörű hátteret adna hozzá, szerintem idecsábítaná a világ élvonalbeli sportolóit, és nagyon látványos közvetítést is lehetne rá szervezni. Svájcban jártam tavaly egy hasonló eseményen, és ott sem a hegyekben rendezték meg, pedig megtehették volna, hanem a város közepén, műhóval. A pekingi olimpián is egy gyárudvaron állították fel a big air-pályát – utalva arra, hogy ez a sport bárkié lehet, nem csak az Alpokban született gyerekeké.
– Így azért elvész az – amatőr – síelés hangulata, amit nagyban meghatároz a hegyek látványa, a hütték kínálata, a harapható friss levegő.
– Inkább egy új lehetőség nyílik. Európában, a nagyvárosok környékén harminc fedett sípálya biztos létezik már, mondjuk Norvégiában is, ahol egyébként hideg az idő. Egyrészt azért, hogy a síelés kedvéért ne feltétlenül kelljen elutazni több napra, ha le lehet ugrani munka után is a pályára. Másrészt sok helyen a fedett sípályák környéke kiépült annyira, hogy a többnapos kikapcsolódás is adott, mert mondjuk a hűtés során keletkező energiával felfűtik az ott lévő akvapark vizét, így síelés után be lehet ülni egy spába is. Ezek a pályák kivilágíthatók, tehát napi 24 órában és egész évben használhatók, programokat is szervezhetnek ide, például hómotor- vagy síakrobatika-versenyt.
– Sok hír jött ki mostanában arról, hogy több millió forintot is bukhat az, aki biztosítás nélkül szenved síbalesetet – ennek fontosságáról még mindig beszélni kell?
– Több sajtóvisszhangot kiváltó eset is történt a közelmúltban, emiatt is látszik, hogy muszáj alaposabban informálni a síelők közösségét. Sokan azt gondolják, hogy EU-s ország vagyunk, Európán belül a magyar tb-kártya vagy a hitelkártyához kapcsolódó biztosítás is elegendő lesz, de például a mentőhelikopter költsége sok konstrukcióban nincs benne – ezt mindenképp ellenőrizni kell.
Arra végképp kevesen gondolnak, hogy felelősségbiztosításra is szükség lehet a sípályán, hiszen nemcsak az a fontos, hogy ha én sérülök, akkor ki fog segíteni nekem, hanem hogy ha én okozok balesetet, akkor annak ki állja a költségeit.
Az autónk esetében egyértelmű, hogy enélkül nem indulunk el, de a sípályán, ahol ötvennel is mehet valaki, önhibáján kívül is okozhat nagy bajt. Nem ritkák a többmilliós kártérítési perek, amelyeket a balesetet szenvedők indítanak a balesetet okozó síelők ellen.
– Ön „civilben” főállású fogorvos, hogy fér bele az idejébe, hogy a síszövetség elnökeként is dolgozzon?
– Valóban azt hittem, hogy ez a poszt kevesebb időmet fogja igénybe venni, de napi négy-öt órát biztos foglalkozom a szövetség ügyeivel, télen-nyáron. Igazából nem számolom a befektetett órákat, mert szenvedélyből, nonprofit módon végzem ezt a munkát. De ki kell emelnem, hogy ez semmit sem érne, ha az elnökség többi tagja, a főtitkárunk, az egyes szakágak vezetői és a szövetségi kapitányok nem ugyanilyen elszántsággal és odaadással végeznék a munkájukat. Válogatott síelő voltam magam is, de az egyetem elkezdésekor abba kellett hagynom, hiszen ez a konkrét versenysport és az orvosi egyetem nem menedzselhető egyszerre. Mióta a szövetség elnöke vagyok, abban bízom, hogy valamit vissza tudok adni a szeretett sportágamnak. Óriási öröm számomra, hogy a mostanihoz mérhető sikereket Miklós Edit 2014-es olimpiai hetedik helyével, illetve korábban csak 1945 előtt értünk el.
Borítókép: MOB
