A sífutás és a biatlon lehet az új magyar sikersport?

Ifjúsági sportsikerek és a sípályát letaroló, gyakorlatlan magyar síelő videója kapcsán hallhattunk mostanában a sportról, de a hazai pályák állapotáról és a fedett lesiklási lehetőségek nemzetközi felfutásáról is kérdeztük a Magyar Sí Szövetség elnökét, Fürstner Józsefet.

síelés, sí

– Mekkora potenciált lát a mostani fiatalokban – síelésben elérhető akár a Liu testvérek sikereihez mérhető eredmény?

– Azt nem ígérhetem meg, hogy a következő téli olimpiáról aranyérmet hozunk, de a trend bizakodásra ad okot. Az utóbbi három évben, mióta a síszövetséget irányítom, és az egyéni felkészülésüket támogatjuk, azt látom, hogy ezek a fiatalok nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül. Tavaly Úry Bálint az U18-as korcsoportban óriás-műlesiklásban az Ifjúsági Világbajnokságon első lett, idén Bányai Attila az ifi vb-n második, az ifjúsági olimpiai fesztiválról aranyérmet hozott. Trunk Tamás – aki Attila klubtársa – szlalomeredményei szintén kiemelkedők. Tóth Zita jelenleg a legjobb versenyzőnk, ő már a világkupában is többször el tudott indulni. Innentől kezdve már csak a támogatás mértéke a kérdéses, mert ezen a szinten (és egyébként is) iszonyú költséges ez a sport.

Bányai Attila, az egyik ifjú reménység. Fotó: MOB média

– Mennyire nehéz megnyerni a szponzorokat?

– Ez egy ördögi kör. Akinek nincs eredménye, az nem kap támogatást. Aki nem kap támogatást, annak nem lesz eredménye. Mi azt gondoljuk, hogy a tömegsport szintjéről kell indulnunk.

Ha magát a sportágat népszerűvé tesszük az országban, akkor egyre többen lesznek kíváncsiak például a tévéközvetítésekre, lesz szurkolótábor és ez fogja meghozni a szponzorok kedvét a sportolók támogatásához. 

A harc tehát két fronton folyik: egyrészt az eredményekért, másrészt a népszerűsítésért. Nem kártyavárat építenénk, amelynek tetején az élsportolók billegnek, hanem biztos alapokon nyugvó piramist, amelynek az alapját a sok-sok hazai, lelkes amatőr síelő adja. Akikből adott esetben élsportoló is válhat.

– Jelenleg Magyarországon bárhol el tud jutni egy gyerek legalább egy műanyag borítású pályára, hogy kipróbálja a síelést? 

– Igen, ötven-hatvan kilométeren belül bárki találhat lehetőséget arra, hogy alapszinten megismerkedhessen az alpesi síeléssel vagy a snowboardozással, ezek a pályák ugyanis erre a kettőre alkalmasak. Budapesten körülbelül 15 ezer gyerek jár rendszeresen síedzésre a műanyag borítású pályákra, és az oktatást szervező síiskolák viszik őket tovább pár napos táborokba, havas területekre.

A következő álmunk az, hogy a sífutás és a biatlon esetében ugyanígy felpörgessük az elérhetőséget és az érdeklődést. 

Léteznek már olyan speciális sífutószőnyegek, amelyekkel ez a két sport is bárhol űzhető, és a görkorcsolyaszerű sírollerekkel pedig a megfelelő mozdulatok is nagyon jól gyakorolhatók – ezeket nemzetközi szinten is használják edzéshez. A biatlon nagyon érdekli a gyerekeket a lövészet miatt, kicsit ugyan problémásabb megoldani, hogy lőtér is álljon rendelkezésre egy helyszínen, de ez az az két sport, amelyben szerintem Magyarországnak – ezekkel a földrajzi adottságokkal is – esélye lehet szép eredményeket elérni. Bár még az építkezés fázisában vagyunk a sportklubok aktivizálásában és az érdeklődés felkeltésében. A freestyle és a snowboard egyre trendibb a fiatalok között, ezekkel is foglalkoznánk azzal az utazó stábbal, amit most szeretnénk felállítani, és amelynek tagjai az országot járva, iskolákban népszerűsítenék a sísportot. Így például a síugrás alapjait is kipróbálhatnák a gyerekek. A szövetségnek van ugyanis egy kisbusszal szállítható mobil sísugrósánca, egy hat-nyolc méter hosszú rámpa, amit aránylag könnyű felállítani, és speciális léceken kívül nem is kell hozzá más.

– A magyar pályák milyen állapotban vannak ebben az enyhe télben?

– A hazai sípályák – Eplényben, Mátraszentistvánon, Sátoraljaújhelyen, Visegrádon – hóágyúkkal április elejéig üzemeltek az elmúlt években is, illetve Budapesten a Normafa Parkban szintén hóágyúval sífutópályát is üzemeltetnek. Ha éjszaka plusz nyolc-kilenc fok alá csökken a hőmérséklet, akkor ezek a modern eszközök már megfelelő havat biztosítanak, de az eső – ami ezen a héten is bőven esett – a nagy ellenség, ez tudja „megenni” a havat.

– A globális felmelegedés kapcsán hallani arról is, hogy a síelés lassan csak azoknak lesz elérhető, akik a magasabb hegyeket is meg tudják fizetni, merthogy az alacsonyabban fekvő pályákon nem lesz hó.

– Idén egészen mostanáig a magasan fekvő pályák is hóhiánnyal küzdöttek, majd megjött a havazás, és most éppen mindenhol remek a hóhelyzet.

Inkább azt látom, hogy a fedett sípályák szerepe fog felértékelődni, de nem elsősorban azért, mert sok helyen nincs hó, hanem, mert ezek demokratizálják a síelést. A Föld legtöbb országában – a felmelegedéstől eltekintve – nem elérhető a síelés, igény viszont lenne rá. 

Sokan felháborodtak azon, hogy a 2029-es téli Ázsiai Játékokat Szaúd-Arábiában rendezik meg – egy „alpesi város” fognak felépíteni rá. A világ legnagyobb fedett sípályája Dubajban található, és például a Nemzetközi Síszövetség, a FIS tavaly az egyik utánpótlás-edzőtáborát ott rendezte meg. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy fedett pályán a sportközvetítések is optimálisabban megoldhatók, és ezek nézettségének a sport támogatásában komoly szerepe van. Viszont, ha leszáll a köd vagy jön egy hófúvás, és emiatt lefújnak egy szabadtéri futamot, akkor hiába fizetett egy tévécsatorna súlyos összegeket a közvetítés jogáért, mert a verseny elmarad. Ez a probléma fedett körülmények között kizárható, például rövid távú, paralel szlalomversenyekre tökéletes helyszín.

A dubaji fedett sípálya. Fotó: AFP

– A hagyományos síugrás nehezen működne zárt körülmények között...

– De az úgynevezett big air, ami snowboarddal és síléccel is végezhető, igen. Ezt leginkább az úszósport műugrásához tudnám hasonlítani, mert nem az ugrási távolság a fontos, hanem az elugrás utáni különböző akrobatikus elemek bemutatása.

Ezek a versenyek nagyon népszerűek, nagy nézettségűek, és a városközpontokban épített pályákon is megoldhatók. Nekünk is nagy vágyunk, pályáztunk is rá, hogy Budapesten novemberben egy világkupát bonyolíthassunk ebben a szakágban. 

A Városliget gyönyörű hátteret adna hozzá, szerintem idecsábítaná a világ élvonalbeli sportolóit, és nagyon látványos közvetítést is lehetne rá szervezni. Svájcban jártam tavaly egy hasonló eseményen, és ott sem a hegyekben rendezték meg, pedig megtehették volna, hanem a város közepén, műhóval. A pekingi olimpián is egy gyárudvaron állították fel a big air-pályát – utalva arra, hogy ez a sport bárkié lehet, nem csak az Alpokban született gyerekeké.

– Így azért elvész az – amatőr – síelés hangulata, amit nagyban meghatároz a hegyek látványa, a hütték kínálata, a harapható friss levegő. 

– Inkább egy új lehetőség nyílik. Európában, a nagyvárosok környékén harminc fedett sípálya biztos létezik már, mondjuk Norvégiában is, ahol egyébként hideg az idő. Egyrészt azért, hogy a síelés kedvéért ne feltétlenül kelljen elutazni több napra, ha le lehet ugrani munka után is a pályára. Másrészt sok helyen a fedett sípályák környéke kiépült annyira, hogy a többnapos kikapcsolódás is adott, mert mondjuk a hűtés során keletkező energiával felfűtik az ott lévő akvapark vizét, így síelés után be lehet ülni egy spába is. Ezek a pályák kivilágíthatók, tehát napi 24 órában és egész évben használhatók, programokat is szervezhetnek ide, például hómotor- vagy síakrobatika-versenyt.

– Sok hír jött ki mostanában arról, hogy több millió forintot is bukhat az, aki biztosítás nélkül szenved síbalesetet – ennek fontosságáról még mindig beszélni kell?

– Több sajtóvisszhangot kiváltó eset is történt a közelmúltban, emiatt is látszik, hogy muszáj alaposabban informálni a síelők közösségét. Sokan azt gondolják, hogy EU-s ország vagyunk, Európán belül a magyar tb-kártya vagy a hitelkártyához kapcsolódó biztosítás is elegendő lesz, de például a mentőhelikopter költsége sok konstrukcióban nincs benne – ezt mindenképp ellenőrizni kell.

Arra végképp kevesen gondolnak, hogy felelősségbiztosításra is szükség lehet a sípályán, hiszen nemcsak az a fontos, hogy ha én sérülök, akkor ki fog segíteni nekem, hanem hogy ha én okozok balesetet, akkor annak ki állja a költségeit. 

Az autónk esetében egyértelmű, hogy enélkül nem indulunk el, de a sípályán, ahol ötvennel is mehet valaki, önhibáján kívül is okozhat nagy bajt. Nem ritkák a többmilliós kártérítési perek, amelyeket a balesetet szenvedők indítanak a balesetet okozó síelők ellen.

– Ön „civilben” főállású fogorvos, hogy fér bele az idejébe, hogy a síszövetség elnökeként is dolgozzon?

– Valóban azt hittem, hogy ez a poszt kevesebb időmet fogja igénybe venni, de napi négy-öt órát biztos foglalkozom a szövetség ügyeivel, télen-nyáron. Igazából nem számolom a befektetett órákat, mert szenvedélyből, nonprofit módon végzem ezt a munkát. De ki kell emelnem, hogy ez semmit sem érne, ha az elnökség többi tagja, a főtitkárunk, az egyes szakágak vezetői és a szövetségi kapitányok nem ugyanilyen elszántsággal és odaadással végeznék a munkájukat. Válogatott síelő voltam magam is, de az egyetem elkezdésekor abba kellett hagynom, hiszen ez a konkrét versenysport és az orvosi egyetem nem menedzselhető egyszerre. Mióta a szövetség elnöke vagyok, abban bízom, hogy valamit vissza tudok adni a szeretett sportágamnak. Óriási öröm számomra, hogy a mostanihoz mérhető sikereket Miklós Edit 2014-es olimpiai hetedik helyével, illetve korábban csak 1945 előtt értünk el.

Borítókép: MOB