Az ügy pikantériája, hogy a futár, aki átvette a 10 ezer bitcoint Hanyecztől, szintén nem tartotta meg, hanem nagyjából 400 dollárért túladott rajta nem sokkal később.
Budapesten található a leghíresebb bitcoinemlékmű
Világszenzációvá vált, mikor a Kripto Akadémia kezdeményezésére 2021-ben felavatták a budapesti Graphisoft Parkban Satoshi Nakamoto bronz mellszobrát. A műalkotás arcát egy speciális ötvözetből alkották meg a szobrászok, így akárki áll is vele szemben, a saját arcát látja visszatükröződni a névtelen bitcoinalapító képében.
A szobor egy kapucnis pulcsiban, bitcoinlogóval a mellkasán ábrázolja az ismeretlen alapítót.
Satoshi nemcsak az alapítója, de a legkisebb eleme is a bitcoinnak
Satoshi Nakamoto szerepe a bitcoin történetében nem korlátozódik csupán a legnagyobb kriptodeviza megalkotására: tiszteletére ugyanis a közösség a token legkisebb alkotóelemeit, az egy bitcoin egyetlen százmilliomod részét jelentő töredékeket satoshiként emlegeti, a „váltópénz” nagyban megkönnyíti az egy bitcoin alatti kriptós fizetések követését.
A satoshik azonban sokkal többek, mint bitcoinszilánkok: a bitcoin bizonyos ritka sorszámmal vagy tulajdonsággal rendelkező atomjait gyűjtők százai vadásszák folyamatosan, mivel ezek adott esetben akár több ezer dollárért is elkelhetnek az erre szakosodott piacokon.
Hamarosan feleződnek a blokkjutalmak – új történelmi csúcsok születhetnek
Az idei év egyik legnagyobb kriptopiaci eseménye a januári, egyelőre még kérdéses bitcoin ETF-induláson túl egyértelműen az áprilisban esedékes blokkjutalom-felezés lesz: minden 210 ezredik kibányászott token után a blokklánc megfelezi az egységnyi munkáért járó, jutalomként kapott tokenek mennyiségét, lassítva ezzel a teljes, 21 millió darabos likviditási csúcs elérését, egyben elfojtva a blokkláncon mérhető inflációt is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!