– A 2035-ös elektromos autóátálláshoz sajnos nincs megfelelő stratégia Európában. Minderről azért merek beszélni, mert hamarosan itt a magyar elnökség, és terveink szerint szeretnénk stratégiát letenni az asztalra. A cél, hogy az eddigi hibákat ki kell javítani, hogy a növekedés újra visszatérjen – mondta Nagy Márton. – Ma erről szól a gazdaságpolitika és éppen nagyon szerencsés a magyar uniós elnökség, mert ezen mi – mondta a miniszter – sokat tudunk javítani.
A berlini kitérő után részletesebben beszélt a hitelezés, a hitelpiac helyreállításáról. Magyarországon azért nagyon fontos a hitelezés, mert itt futott fel leginkább az infláció. Kétszámjegyű kamatoknál pedig nincs az az értelmes vállalkozás, amely hitelt venne fel. 2023-ban a beruházási hitelek ennek megfelelően összeestek. Ugyanakkor persze a bankoknak van egy csomó pénze, amit szeretnének kihelyezni. A miniszter összefoglalta az elmúlt évek hitelprogramjainak részleteit, így az Növekedési Hitelprogram (NHP), a Széchenyi és a Baross Gábor hitelprogramokat. Ezeknek az összkihelyezése 8000 milliárd forint körül alakult, vagyis ekkora összeg került a piacokra a kormányzati szerepvállalással.
Mint mondta, a következő időszakban tovább folytatódnak a hitelprogramok és a pályázati kiírások. Ugyanakkor megjegyezte, hogy most a normális helyzet az lesz, hogy egy picivel magasabb kamatszinteken kell működni, de 2023-ban már sikerült megállítani a hitelpiac visszaesését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!