Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Közeleg az innovációs olimpia döntője

Önvezető kerekesszék, termoakusztikus motor, magaslégköri ballon és a napelemes hibrid okosroller is versenyben van.

2024. 05. 27. 13:32
Illusztráció Fotó: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 31-én és június 1-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében tartják meg a Magyar Innovációs Szövetség szervezésében a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntőjét, amely kétnapos nyilvános bemutató is. A zsűri döntése értelmében összesen 28 projekt keretében 36 fiatal mutatkozhat be, akik között megtalálható olyan is, aki önvezető kerekesszéket, termoakusztikus motort, magaslégköri ballont vagy napelemes hibrid okosrollert tervezett.

A szövetség által felkért szakemberekből álló zsűri a két nap folyamán újból értékeli a diákok munkáit és eredményeit, hogy az interjúk után kiválasszák a nyerteseket. A díjkiosztó ünnepséget 2024. június 1-én tartják a Kopaszi-gáton, az ÖbölHáz Rendezvényközpontban, ahol az ország legtehetségesebb 10-12 diákja kap majd kiemelt elismerést.

Pakucs János, az innovációs szövetség tiszteletbeli elnöke, az esemény szervezőbizottságának elnöke a díjról elmondta, hogy az OTIO keretében a legkiválóbb pályázat készítői, valamint a felkészítő tanárok között több mint 12 millió forintot osztanak ki.

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia egyik célja, hogy minél több középiskolás diákot „megfertőzzön” a tudomány és az innováció szeretetével, ezért a kiállításra a Magyar Innovációs Szövetség várja a középiskolás diákokat, hogy találkozhassanak Magyarország leginnovatívabb fiataljaival.

Az esemény a kulturális és innovációs miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg – írta az innovációs szövetség közleménye.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.