Parragh László, az MKIK elnöke kapcsolódott a polgármester beszédéhez és folytatta a gazdasági átalakulás, illetve az átalakítást célzó döntések sorozatának összefoglalását. Hozzátette, az látszik, hogy lassúbb lesz az átmenet, illetve a kilábalás, de stabil gazdaságról van szó és erős vállalati szektorról. Összefoglalva beszélt a gazdasági folyamatokról és az elindult növekedésről, illetve képet adott a területi kamarák szerepéről, a döntéshozatalban vállalt munkáról. Mint mondta, a szervezet hídként szolgál a politikai döntéshozók és a vállalati szektor között. Dunai Péter, az MKIK főtitkára a kerekasztal-beszélgetés szekcióban arról beszélt, hogy a helyi vállalkozások a területi kamarákon keresztül kapcsolódhatnak a szervezet szolgáltatásaihoz és tehetik fel a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseiket.
Versenyelőnyt generál az MI használata
Kaposváron a mesetereséges intelligencia volt a központi témája az MKIK–KAVOSZ Zrt. vállalkozásfejlesztési konferenciájának.


Fotó: Világgazdaság/Vémi Zoltán
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselői az eltelt időszak gazdaságfejlesztési programjáról és a növekedési pályára állásért hozott döntéseket foglalták össze. Kaposváron Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a mesterséges intelligencia szerepéről állított össze előadást. Mint mondta, most van az a pillanat, amikor a minisztériumnak be kell szállnia a vállalatok segítésébe. Hozzátette, a jelenlegi adatok alapján elmondható, hogy a világban az MI használatával öt év alatt több mint 13 ezer milliárd dollárral nőhet a gazdasági teljesítmény és bőven 30 százalék feletti versenyképesség-növekedés érhető el vállalati szinten. Éppen ezért nemcsak készülni kell rá, hanem tanulni kell a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazását, mert most még ugyan távolinak tűnik az általános használat, ám nagyon rövid időn belül robbanásszerűen terjedhet el.
Természetesen az NGM is kapcsolódik majd az uniós AI Act szabályozáshoz, a minisztérium szeretné, ha az egyébként feszített szabályozási környezetben szereplő egyes keretek piackomformá válnának, így a magyar EU elnökség során is fókusz téma lesz az uniós MI keretszabályozás üres részeinek „feltöltése”.
A minisztérium készül a jövőre és hamarosan indul a tanuló gyár oktató kamion, amely road show jelleggel igyekszik majd az ország nagyvárosaiban bemutatni a mesterséges intelligencia és mellette az új technológiák használatát, az alkalmazások területét.
Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Széchenyi-kártya hitelpiaci szerepéről állított össze előadást. A konstrukció kedvező kamatozása és az állami támogatása révén nemcsak talpon maradt az összeomló hitelpiacon, hanem növelte a teljes kihelyezésben levő részarányát. A KAVOSZ folyamatosan azon dolgozik, hogy a jelenleginél is jobb kamatfeltételeket biztosítson a vállalkozásoknak a programon keresztül. A cég szoros kapcsolatban áll a magyar vállalati szektorral így képben van, hogy milyen aktuális igények mutatkoznak, mi az, amire a cégek fókuszálnak és mi az, amivel erősíthetik a vállalkozásokat.
További Gazdaság híreink
A következő időszakban a piac számára a legnagyobb kihívás az ESG lesz. Ez bizony minden céget érinteni fog, legyen az nagyvállalat (az ESG-jelentés elsősorban a multiknak lesz kötelező), vagy kisebb. Hiszen a kicsik a nagyvállalatok beszállítóiként eleget kell tegyenek a nagyok ESG-rendszereinek. A probléma csak, hogy a kis- és közepes vállalkozások nagyobbik része még csak nem is halott az ESG-szabályozásról. Ezt kell majd kezelnie a vállalkozásfejlesztési és ösztönző rendszereknek. A KAVOSZ egy külön vállalatot hozott létre KAVOSZ E-Green Zrt. néven, amely nemcsak pénzügyi hétteret, hanem teljes szaktanácsadást kínál a vállalatoknak a felkészüléshez. Amint elindul az ESG-rendszer, a cég tevékenysége élesedik.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!