Orbán Viktor adócsökkentésről beszélt, már jövőre életbe léphet

A miniszterelnök elmondta: Donald Trump programjának van néhány pontja, amit akár már a következő évtől bevezetnének Magyarországon is.

2024. 07. 19. 14:27
Illusztráció Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor ezúttal is interjút adott a Kossuth rádiónak péntek reggel, ebben egyebek mellett egy érdemi bejelentés, legalábbis annak előrevetítése is elhangzott a magyar miniszterelnök részéről, ráadásul a jövő évi költségvetés kapcsán:

a kormányfő adócsökkentést helyezett kilátásba.

A Világgazdaság azt írja: Orbán Viktor ezt akkor hozta szóba, amikor felidézte, mi hangzott el a Donald Trumppal folytatott tárgyalása során Floridában. – Az elnök úrral beszéltem gazdasági kérdésekről is, már csak azért is, mert a vele dolgozó, gazdasági és külpolitikai programot is író csapattal régről nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Mondhatni, részt veszünk az elnöki program írásában. Van néhány téma, mint a migráció megállítása vagy a családpolitika, amiben elég komoly tekintélyünk van – magyarázta.

A miniszterelnök ezen a ponton viszont konkrét gazdasági intézkedést is nevesített. Úgy folytatta, hogy Donald Trump programjának van néhány olyan pontja, amelyeket örömest hoznának át Magyarországra is a következő évtől. 

Tehát már 2025-től életbe léphetnek ezek a változások. Hogy pontosan miről van szó, azt Orbán Viktor nem bontotta ki egészében.

Úgy fogalmazott, hogy vannak köztük kis és nagy dolgok is, persze a gazdaságban sose lehet előre eldönteni, hogy mi számít kicsinek, illetve nagynak.

Egyet viszont nevesített: a borravaló megadóztatásának eltörlését.

 

Ha Trump nyer az amerikai elnökválasztáson, akkor azt végre fogja hajtani az USA-ban. – Szerintem ez rendkívül figyelemreméltó, Magyarországon sem látom szükségét annak, hogy a borravalót megadóztassuk – kommentálta a republikánus elnökjelölt tervezett intézkedését.

Hozzátette, reméli, hogy kapnak még jó impulzusokat tőle, már csak azért is, mert Trump gazdasági programja is versenyképesség- és iparfókuszú. – Nemcsak mi adunk, hanem kapunk is sikeres recepteket és gondolatokat. Ilyen, hogy ne legyen adó a borravalón.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.