A magyar hatóságok a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat kérik számon az elektromosakkumulátor-gyártókon, éppúgy, mint minden más ágazatban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában a képviselők kérdéseire válaszolva úgy vélekedett, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatosan „komoly fake news-áradattal” kell szembenézni, és tudatta, hogy a létesítési engedély alapján éppen jelenleg is zajlik az első előzetes biztonsági jelentés elbírálása az Országos Atomenergia Hivatalban, de az üzembe helyezés előtt is kell majd egy újabb ilyen értékelést készíteni.
Fontosnak nevezte, hogy a Duna hőterhelése ne haladja meg az engedélyben lefektetett mértéket, de rámutatott, hogy a paksi telephely eredetileg is egy hat blokkból álló üzemre lett tervezve, és a műszaki tervek értelmében teljes mértékben eleget fognak tenni a jogszabályi kötelezettségeknek. A környezetvédelmi engedély kapcsán pedig leszögezte, hogy az hatvan éven keresztül hatályos.
Szijjártó Péter a Kínával kötött nukleáris együttműködési megállapodást érintve leszögezte, hogy nincs szó sem magyarországi uránbányászatról, sem hulladéktárolásról, hanem főleg az új technológiákra, az úgynevezett kis méretű moduláris reaktorokra kívánnak majd fókuszálni, amelyeknek terén kísérletek, kutatások zajlanak.
Minden olyan ponton keressük az együttműködést, ahol van esély arra, hogy kis nukleáris reaktorok üzembe állásának tanúi lehetünk, és abból adott esetben valamilyen gazdasági haszon származhat
– fogalmazott.
Rátért a földgázvásárlás kérdésére, és emlékeztetett rá, hogy az Oroszországgal fennálló megállapodás részeként 4,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezik hazánkba évente. Hangsúlyozta, hogy a földgáz ára folyamatosan változik, ezért a kormány időről időre kiegészítő kereskedelmi szerződéseket köt annak céljából, hogy a magyar ellátás ne csak biztonságos, hanem versenyképes árú is legyen. Egyetértett azzal, hogy lépéseket kell tenni a diverzifikáció érdekében, és erre példaként hozta fel, hogy idén megindult a földgázexport Azerbajdzsánból és Törökországból is, továbbá már tárgyalások folynak a katari cseppfolyósított gáz (LNG) jövőbeli vásárlásáról. Ugyanakkor – mint figyelmeztetett – van egy óriási probléma, a délkelet-európai szállítási kapacitások ugyanis közel sem elégségesek, az Európai Bizottság pedig nem hajlandó hozzájárulni a bővítésükhöz.
Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan álláspontja az Európai Bizottságnak, mert miközben van egy politikai nyomás arra, hogy adjunk fel egy bizonyos forrást, aközben nem kapjuk meg a más források eléréséhez szükséges támogatást
– sérelmezte.