Kiemelt szerep jut a turizmusnak, rekordokat döntenek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke január közepén ismertette a 2024-es előzetes turisztikai adatokat, amely alapján rekordot döntött az ágazat. Az Index a turizmus eredményeiről, kilátásairól, újdonságairól kérdezte a szakembert.

2025. 02. 10. 12:28
A felújított Jókai hajó a Balatonon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Guller Zoltán arra kérdésre, hogyan tervezik elérni, hogy ne csak több turista jöjjön, hanem minőségben is legyen felfelé váltás, úgy válaszolt, 

teljesen új megközelítésből foglalkoznak a fenntartható turisztikai növekedés lehetőségeivel. A támogatások helyett sokkal inkább a finanszírozási források biztosítása kerül fókuszba. Miközben ugyanis folyamatosan nő a turisztikai kibocsátás, és folyamatos a konjunktúra, azt tapasztalják, hogy a húzóágazat cégeinek mérlegeiben a hitelállomány aránya évek óta csökken.

Emiatt úgy látják, hogy az elégtelen banki finanszírozás a bővülés gátja.

Ami az idei évet illeti, Guller Zoltán megjegyezte: előre dolgozunk, ahogyan az édességgyártók is, akik ilyenkor már javában a csokinyuszikat csomagolják. Hamarosan már futnak az új, nyári foglalásokat ösztönző kampányok.

Az ágazat év eleji repülőrajtja láttán joggal lehet bizakodó, tette hozzá, a januári vendégszámban összesen mintegy 16 százalékos a növekedés, de ezen belül például a külföldi vendégforgalom szinte kilőtt, több mint 27 százalékkal emelkedett tavaly januárhoz képest. Budapest még ennél is kiemelkedőbben teljesített: a vendégforgalom a fővárosban több mint 25 százalékkal, a külföldi még ennél is nagyobb mértékben, 28 százalék felett emelkedett. „A legfrissebb előrejelzésünk szerint a vendégek számát tekintve reális, hogy az eredetileg 2030-ra kitűzött húszmilliós vendégszámot már idén teljesíteni tudjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is mi lehetünk az az ágazat, ami a GDP-t megtolja.”

Borítókép: A felújított Jókai hajó a Balatonon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.