A gyanús vagyonkimentési ügylettel összefüggésben Bérdi Zsolt ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta: bünteti a törvény, ha valaki az írásbeli szerződés alapján fennálló követelés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését akárcsak részben meghiúsítja. A fedezetelvonás büntetési tétele minősített esetben ötéves szabadságvesztés lehet.
Bige nemrég az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerepelt, a vállalkozót a kétszázmillió eurós kötvényről is kérdezték. – A hiteleket időnként meg szokták hosszabbítani. Na most mi is ezen dolgozunk, hogy meghosszabbítjuk ezt a kötvényt – mondta. Videó 0:44-től:
Zűrös ügyek sorozatban
Bige neve az utóbbi években más kétes ügyek miatt is felbukkant a sajtóban. Ilyen volt például az az eljárás, amely vesztegetés elfogadása miatt indult ellene, azonban ebben tavaly jogerősen felmentette a bíróság. Egy másik büntetőeljárás pedig amiatt indult, mert az oligarcha egy cége megsérthette a hulladékgazdálkodás rendjét.
A legzajosabb ügy azonban még tart. A legzajosabb ügy még tart. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021-ben 11 milliárd forintra büntette Bige érdekeltségeit műtrágya-kartellezés miatt. Az ügy megjárt több bíróságot, a jogorvoslatok nyomán végül a GVH-t új eljárásra kötelezték. Mint arról lapunk beszámolt, a versenyhatóság már megkezdte az események ismételt áttekintését.
Mivel a kartellezés a bíróság szerint is megtörtént, így a GVH most csupán bizonyos részleteket vizsgál meg, és újraszámolja, mekkora bírságot kell fizetnie a kartell miatt Bige cégcsoportjának.
Orbán Viktor kihívóját pénzelte
A pénzügyi manőverek és a botrányos ügyek miatt Bige László már a 2022-es választások előtt is a kormányváltástól remélte problémai megoldását. Ezért – hasonlóan a mostani, Magyar Péteréknek nyújtott támogatásához – akkor is az Orbán-kormány aktuális kihívóját, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert pénzelte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!