Ránéztünk a boltláncok árrésére

Van olyan nemzetközi boltlánc, ahol nőtt, van olyan, ahol változatlan maradt az elmúlt pénzügyi években az árrés. Az adatokból az is jól kivehető, hogy mindegyik boltlánctípus más költségszerkezettel működik, és ehhez lövi be az átlagos árrésszintjét. Kiszámoltuk, ki mennyire hatékony az eladásoknál.

Illusztráció Fotó: Vémi Zoltán

Szembetűnő különbség

A piaci elemzők szerint a profit alakulásában a kormányzati szabályozások mellett nagyobb hatása lehet a vállalati hatékonyságnak. Ennek kiszámításához többfajta mutató létezik, így például az egy négyzetméterre jutó forgalom alakulása, az egy alkalmazottra jutó forgalom alakulása vagy az eladott áruk beszerzési értékének a bruttó árbevételből történő kivonása alapján kapott összeg és annak aránya a teljes árbevételre vetítve. Ez utóbbi egyben egy kvázi árrést, egy hatékonysági viszonyszámot mutat, minél kisebb, annál nagyobb hatékonyságra utal, főleg nyereség mellett. (Azért nem tisztán árrés a szám, mert a hipermarketeknek van ingatlan-bérbeadási tevékenységük, illetve van olyan cég, amely például húsüzemet is működtet, így az abból származó bevételek megjelennek a bruttó árbevételben. Ugyanezen okok miatt torzítana az egy négyzetméterre jutó összforgalmi adat is.) 

Nem újdonság, hogy a legkisebb, az eladott áruk beszerzési értékéből és bruttó árbevételből számolt kvázi árréssel a diszkontláncok dolgoznak: az Aldi 2023-ban 26,2 százalékkal (2022: 27,9 százalék), a Lidl 26,3 százalékkal (2022: 26,2 százalék), a Penny pedig 25,3 százalékkal (2022: 25,1 százalék). 

Mindhárom multi 2020–2021-ben hozta a legmagasabb árrésszintet, de alapvetően nem volt kirívóan több, mint 2023-ban. Ezzel szemben az Auchan 2023-ban 29,7 százalékos (2022: 29,3 százalék) kvázi árréssel dolgozott, a Spar 37,9 százalékkal (2022: 38,6 százalék), a Tesco pedig 30,6 százalékkal (2022: 31,1 százalék). Az viszont meglepő, hogy ennyivel nagyobb a diszkontokhoz képest a különbség.

Utóbbi három multinak 2022–2023-ban volt a legmagasabb az átlagos kvázi árrése. Tény, hogy mind a három cég nagyobb árukínálattal, úgynevezett szortimenttel dolgozik, aminek nagyobb a költségigénye, mint a kis termékválasztékú diszkontkínálatnak. Ugyanakkor mindegyik multi nagyon nagy számban kínál saját márkás termékeket, és az utóbbi időben a hiper- és szupermarketek termékkínálata is csökkenést mutat legalább is egy-egy kategóriában. Vagyis mindenki próbál a diszkontosodás felé lépni mind saját márkában, mind szortimentben. Ezért is meglepő a viszonyszámok nagy különbsége. 

Verseny a diszkontokkal

Az adatokból az is jól kivehető, hogy mindegyik boltlánctípus más költségszerkezettel működik, és ehhez lövi be az átlagos árrésszintjét. A diszkontosodás, vagyis a termékkínálat áramvonalasítása ugyanakkor „áranomáliákhoz” vezet egyes kereskedelmi boltláncoknál, hiszen a hálózatot és annak költségeit az alapításkor például hipermarket, szupermarket formátumra vagy kis kényelmi boltokra kalibrálták. 

Ezek költségeit a diszkontosodás mellett valahogy ki kell gazdálkodni. Menet közben a piacot a diszkontláncok hódították meg, mindenki velük szeretne versenyezni. Emiatt kell sok esetben a termékek árával játszani. 

Árnöveléssel vagy a költségszerkezethez nem illő árcsökkentéssel kell keresztfinanszírozni a hálózat jellegéből fakadó (nagyobb energiaköltség, nagyobb vagy kisebb alkalmazotti létszám, drágább bolti bútorzat) kiadásokat. Az elemzők szerint tehát a szabályozók mellett ezeket a mikrogazdasági folyamatokat is érdemes vizsgálni az egyes élelmiszerárak változásakor, ugyanis a kereskedők nyilvánvalóan törekednek a költségeik leszorítására ugyanúgy, ahogy azok fogyasztókra hárítására is.