A kormány a Szép-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), csütörtökön, hozzátéve: a Szép-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest. Az év első tizenegy hónapjában a Szép-kártya-feltöltések összértéke meghaladta a négyszázmilliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig összesen több mint 410 milliárd forintot használtak fel november végéig kártyáikról.

A Szép-kártyákkal a turizmus mellett a kiskereskedelmet is támogatja a kormány
A tárca tájékoztatása szerint a kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni: ezért
- támogatja a béremeléseket,
- végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját
- és folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Ezen kormányzati intézkedések együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok minél többször és minél többet tudjanak kikapcsolódásra fordítani. A családok anyagi mozgásterének további bővítése érdekében 2025. december 1. és 2026. április 30. között ismét lehet Szép-kártyával hideg élelmiszert vásárolni. Ezáltal a kormány a Szép-kártyán keresztül nemcsak a hazai turizmust, hanem átmeneti jelleggel a kiskereskedelmi forgalom bővülését is támogatja –emelik ki.
November végén mintegy 96,6 milliárd forint állt még rendelkezésre a kártyákon, amely a magyar családok kikapcsolódása mellett, így ünnepi bevásárlásaikat is támogathatta. Év végére pedig majdnem 160 ezerre bővült az elfogadóhelyek száma.
A katonáink is részesültek extra juttatásban
A honvédelmi tárca a 2025-ben, még az ünnepek előtt egyszeri, legfeljebb nettó 120 ezer forint értékű Szép-kártya-juttatást biztosított mindazoknak, akiknek szolgálati vagy honvédelmi alkalmazotti munkaviszonya 2025. augusztus 1-jén, és 2025. november 18-án, a rendelet hatálybalépésekor is fennállt. A juttatással a honvédelmi tárca megbecsülését kívánta kifejezni mindazok iránt, akik a haza szolgálatát – a mindennapokban és a különleges helyzetekben egyaránt – felelősséggel, hivatástudattal és kitartással látják el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!