– Nehéz úgy közlekedéspolitikát csinálni, hogy ha

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
– Nehéz úgy közlekedéspolitikát csinálni, hogy ha
az egyetlen komoly repülőterünk tulajdonosa nem akar beleilleszkedni a folyamatokba.
Ezért azt mondjuk, hogy ha nem tudják, nem akarják működtetni a budapesti repteret, akkor beszéljük meg, teszünk egy ajánlatot – nyilatkozta a napokban Palkovics László miniszter. Mint lapunk elsőként megírta, az innovációs tárca vezetője kapta azt a feladatot a kormányban, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a reptér-üzemeltetővel a koncesszió visszavásárlásáról.
A kormány és a Budapest Airport közötti vitapontok között szerepel a repülőtér kötöttpályás megközelítésének kérdése. Az új közlekedési kapcsolat létesítése indokolt, hiszen
a reptér közúti megközelítése zavarérzékeny: elég egyetlen koccanás a kétszer egy sávos gyorsforgalmi úton, és órákra ellehetetlenül a belváros és Ferihegy közötti utazás.
A vasút ezzel szemben gyorsabb és biztonságosabb megközelítést kínál, és a repülőtér közvetlen közelében két országos vasúti fővonal is megtalálható. Ráadásul ez olyan beruházás, amit minden bizonnyal támogat az unió.
Valamiért azonban nem halad előre a projekt. Immár két és fél éve, 2019 januárja óta tudjuk, hogy a reptéri vasút megvalósítása akadályba ütközött Ferihegyen. Homolya Róbert, a nemzeti vasúttársaság első embere nyilatkozta akkor, hogy bár a tervek – a MÁV megrendelésére – készen állnak,
a fő kérdés az, hogy a privatizált reptér kezelője milyen beavatkozáshoz járul hozzá. A reptér-üzemeltető ugyanis mondhatja azt, hogy nem engedi a vasúti pálya átvezetését a területén.
Bár a Budapest Airport (BA) akkor is tiltakozott, hogy bármiben akadályozná a fejlesztés megvalósítását, a tény az, hogy ebben az ügyben nem történt változás, a program nem haladt előre.
Később Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) igazgatója mondta egy szakmai rendezvényen: az a probléma, hogy a repülőteret működtető BA-val korábban úgy kötöttek sok évtizedre szóló megállapodást, hogy a szerződésbe nem került bele, hogy a területen biztosítani kell a vasút építését.
A cég pedig, amelynek komoly bevétele van a taxiforgalomból, sőt a BKK buszainak jegyeladásaiból is százalékot kap, csak bérleti díj fejében engedélyezné a vasút építését.
Ezzel szemben maga a BA úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a repülőtéri vasútvonal megépítését teljes mértékben támogatja, és egyben határozottan cáfolta, hogy a területért bérleti díjat számolna fel. A kérdésben tehát nyilvánvalóan ellentétes állítások láttak napvilágot, és ezeket azóta sem oldották fel.
A reptérre vezető vasútvonal megvalósításáról már több terv szóba került. Az a változat, amelyet a kormány támogat, kétvágányú, villamosított mellékvonal, amely a Kőbánya-Kispest vasútállomás után ágazik el a Budapest–Cegléd–Szolnok fővonalból, érinti – minden bizonnyal a föld alatt – Ferihegy 2-t, majd Monor térségében csatlakozik ismét a 100a vonalhoz. A koncepció lényege, hogy
a reptéri megálló az országos vasúti hálózat része, ahol nemcsak a fővárosból érkező vonatokat fogadják, hanem átszállás nélkül elérhető majd a magyar nagyvárosokból és a nemzetközi járatoknak is.
Vagy például a most épülő Mol-torony dolgozói, illetve a Kopaszi-gát városnyi lakossága a Déli vasút megállójából bő negyedóra alatt juthat majd ki a repülőtérre és vissza, ha elkészül néhány kilométernyi új vágány és a föld alatti vasútállomás.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Ez a csillagjegy ma pénzügyekben is szerencsés hírt kaphat
Vesztett Horvátország: fizethetnek a magyaroknak, mint a katonatiszt
Nyugdíjasok figyelem! Így változik a nyugdíj összege jövőre
Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Korlátozzák a mobilszolgáltatásokat a fővárosban
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.