Régóta várt expresszvonat, egy kicsi kitérővel

A MÁV-Start új, Dunakanyar–Balaton járatának negyven perc kell, hogy átjusson a fővároson.

2021. 06. 22. 11:58
null
Szeptember közepétől várhatóan a ceglédi vonalon is lehet majd utazni az új járművekkel Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ezt is megértük! – sóhajtott fel alsógödi olvasónk, és örömmel osztotta meg a nemzeti vasúttársaság menetrendjének legújabb gyöngyszemét: 18 702 Jégmadár expressz, amely Szob és Fonyód között közlekedik hétvégente. Vagyis

a MÁV-Start fogta a vadonatúj, légkondicionált, emeletes KISS motorvonatokat, és az elővárosi forgalomból átirányította a magyar tenger partjára.

Ezzel ráadásul összekötött két fontos turisztikai, sőt kerékpáros régiót, a Dunakanyart és a Balaton déli partját.

A Jégmadár expressz Szob és Fonyód között közlekedik a nyári hétvégéken Fotó: Havran Zoltán

Az ötlet kiváló,

a megvalósításba azonban becsúszott egy kis hiba. Jobban mondva nem is hiba, csak éppen a magyar valóság mutatkozik meg. A Jégmadár expressznek ugyanis át kell jutnia Budapesten a körvasúton, és ehhez nem kevesebb, mint negyven percre van szüksége.

Ez pedig rengeteg sok késedelem, maga a Jégmadár ennyi idő alatt Vácról beér a városba, vagy Kelenföldről eljut Székesfehérvárra. Rákospalota-Újpestről BKV-val kevesebb, mint fél óra alatt el lehet utazni Kelenföldre, de autóval se tart tovább az út.

Mindez igazolja a kormány törekvését, hogy korszerűsítse, építse újra, töltse meg élettel a körvasutat. A déli szakaszon már zajlanak az előkészületek, kibővítve újul meg a déli összekötő vasúti híd, és három vágányon mehet majd a forgalom az új megállók között. Ha elkészül a körvasút Óbudától Kelenföldig, a Jégmadárnak sem kerül majd többe jó negyedóránál, hogy eljusson Újpestről Kelenföldre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.