Egyéni vállalkozók lettek a befutók
Három közbeszerzésen is egyéni vállalkozó nyerte el a jogot, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertnek állatok etetéséhez szükséges élelmiszereket szállítson.
Egy fiatal mamut csontvázának mintegy 20 százaléka került elő a Heves megyei Feldebrő határában – tájékoztatta pénteken az MTI-t az ásatást vezető paleontológus.

A húsvéti nyuszi napjai talán meg vannak számlálva Ausztráliában, ahol természetvédők szorgalmazzák, hogy a helyét vegye át az erszényesnyúl.

Kezdetben vala az csokitojás és az üreges nyúl. De mi nem értük be ennyivel. A húsvéti állatságok piaca évről évre szélesebb. Kecskét és lovat ugyan nem találtunk, de az összes többi haszonállat felfedezhető az üzletek kínálatában (a malac kivételével, ak

A szarvasi húsraktár tulajdonosa többmilliós bírságra számíthat, valamint arra, hogy az állat-egészségügyi szakhatóság évekig szigorított eljárás keretében ellenőrzi.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) megkezdte az idei haltelepítést csütörtökön.

Vadászok mészárolták le Jukát, a fiatal gyapjas mamutot, amelynek tetemét egy jégfalba fagyva találták Jakutföldön.

A megelőzés és a kullancsokkal szembeni körültekintő magatartás fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Kullancsszövetség.

Senki ne vásároljon élő állatot, csak ha hosszú távon is gondoskodik róla. Aki mégsem akar kimaradni a nyulas élményből, azok számára húsvéti nyuszisimogatót szerveznek az állatkertben.

A legújabb vizsgálatok szerint súlyosan károsította a palackorrú delfineket a Mexikói-öbölben 2010-ben történt olajkatasztrófa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.