Drágul a vonatjegy, duplájára nő a büntetés
Átlagosan négy és fél százalékkal emeli a MÁV január elsejétől a vonatjegyek árát – jelenti a HavariaPress.
Kuvaitban vár a magyar alakulat Tegnap délután az utolsó magyar katona is elhagyta Irakot, hogy egy kuvaiti támaszponton várja azt a bérelt repülőt, amellyel még karácsony előtt minden magyar szállító hazatérhet – közölte Kiss Dezső, az


Továbbra sem várható változás a fővárosközpontú közlekedési rendszerben: a kormány a vidéki településekhez képest 2005-ben is aránytalanul több támogatást szán Budapest fejlesztésére. A helyi közlekedés finanszírozására a 130 vidéki település a normatív t

Zavartalan a vasúti közlekedés az egész országban és a dél-balatoni szakaszon is – tájékoztatott Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.

Jövőre gyakorlatilag megkezdi a 2006-os választási kampányt a fővárosi koalíció. Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek is be kell bizonyítani, hogy érdemes lesz rájuk szavazni, ezért a két párt viszonyát javítani kell – fogalmazott Bőhm András szabad demokrat



Vasárnaptól minden nap közvetlen vonatjárat köti össze az osztrák fővárost Péccsel – jelentette a Magyar Rádió. A menetidő egyelőre kicsit hosszú, több mint hat óra.

Mostantól a MÁV 10 százalékkal csökkenti a vonatok számát azokon a vonalakon, ahol kicsi volt a forgalom, de sehol nem szűnik meg a vasúti közlekedés – jelentette a Magyar Rádió.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.