Elmosta a vasúti pályát a felhőszakadás
Nem járnak a vonatok Kisbér és Bakonysárkány között, mert a vasúti pályát elmosta a pénteki felhőszakadás. Ezen a szakaszon az utasokat vonatpótló buszok szállítják – közölte a Magyar Rádió.
A festői szépségű Bükk hegység déli lábánál, Egertől 9 kilométerre fekszik „a Bükk kapujának” nevezett Felsőtárkány. A falu központjából az erdő mélyére futó kisvasút Napját most szombaton rendezik meg.


Továbbra is keresi a rendőrség azokat a többszázezres kárt okozó tolvajokat, akik hét mozdonyból szereltek ki speciális mozdonyrádiókat Debrecen térségében.

A MÁV, a Volán és a BKV járatain a gyermeknapon, vagyis május 30-án vasárnap ingyenesen utazhatnak a gyerekek és kísérőik. Országszerte egész napos programokat szerveznek a kicsiknek és szüleiknek zenés műsorokkal, bemutatókkal, játszóházakkal,

L A B D A R Ú G Á S Ma éjféltájt nagy ünnep lesz. Vagy a Ferencváros Üllői úti pályáján, vagy a Puskás Ferenc Stadionban. Ha az előbbi lesz a helyszín, akkor vagy a Fradi-hívek örömködhetnek, vagy a Debrecenből érkezett ezernél több szurkoló. Ha a sz

A magyar sajtó egészével ellentétben nem osztoztunk a kormányzó pártok afeletti örömében, hogy busás haszonnal adtak túl a Postabank Rt.-n. Ha emlékszik még rá valaki, az utolsó állami kereskedelmi bankért 101,3 milliárd forintot fizetett az osztrák Erste


A magyar sajtó egészével ellentétben nem osztoztunk a kormányzó pártok afeletti örömében, hogy busás haszonnal adtak túl a Postabank Rt.-n. Ha emlékszik még rá valaki, az utolsó állami kereskedelmi bankért 101,3 milliárd forintot fizetett az osztrák Erste

Az összes felsőoktatási intézmény támogatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett diáktüntetést, ezért várhatóan tömegek tüntetnek majd a június 3-án 13.00 órára tervezett demonstráción az Oktatási Minisztérium (OM) épü

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.