Felújították a Gyermekvasút téli kocsiját
Felújították a Gyermekvasút egyik téli kocsiját, amelyet szerdán hoztak vissza a budapesti kisvasút végállomására, Hűvösvölgyre a MÁV Vagon székesfehérvári javítóbázisáról – közölte a MÁV az MTI-vel.

A Magyar Világ 1938–1940 című, időszaki kiállítás az akkori magyar életérzést próbálja összegezni, és persze azt is meg lehet tudni, hogy mennyit ért igazából a havi kétszáz pengő fix.

A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük – írta a MÁV.


December 8-ától visszaadják a vasúti utasforgalomnak a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt – mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

Minden évben óriási szenzáció, amikor Joulupukki, a finn Mikulás Budapestre látogat, aki péntek délután a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban várja a gyerekeket és a szülőket.

Jövőre elkezdődik a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból, a munkával a tervek szerint év végéig végeznek – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerdán, Balatonfenyvesen a kisvasút somogyszentpáli

Az első három IC+ vasúti kocsi megkapta azt a tanúsítványt, amely Európa bármely országában lehetővé teszi közlekedtetésüket – közölte a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója.

Életének 96. évében elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanszékvezető tanára, Bácsbokod díszpolgára – közölte Bácsbokod önkormányzata kedden az MTI-vel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.