Rendőrség és BKK: Közösségi közlekedéssel érkezzenek a nézők a Puskás Aréna avatóünnepségére
A stadion avatóünnepségéről a rendőrség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
A MÁV 2015-ben határozta el, hogy új egyenruha-kollekciót vezet be, ezután közel nettó egymilliárd forintért új ruhákat rendelt a formaruha viselésére kötelezett dolgozóinak.

A Volánnál, a MÁV-nál, illetve az állami fenntartású víziközmű-szektorban évente legalább tíz százalékkal nőhet minden dolgozó fizetése.

A közlekedési kormányzat és a MÁV-Start megfontolja, hogy az utasok kívánságát teljesítve, a vonalfelújítások befejezése után is fenntartják az S25-ös dél-pesti elővárosi vonat jelenlegi nyomvonalát.

Az ember legjobb barátai nemritkán gyerek-, férj/feleség- vagy barátpótlékként is szolgálnak. A változásra szép lassan egész termék- és szolgáltató iparág épül.

Az aláírást követően a Keleti Pályaudvaron felavatták a Semmelweis 250 matricával ellátott Taurus mozdonyt az egyetem 250 éves évfordulójának tiszteletére.

Felmérték a középiskolák igényeit, a jogosult tanulók mintegy kétharmada már jelezte, hogy részt venne a kéthetes külföldi nyelvi kurzusokon — mondta Bartos Mónika miniszteri biztos.



Tartósan rögzült a téveszme, hogy 1956. november 4-én Szolnokon alakult meg a Kádár-kormány. Maga Kádár János sem tiltakozott e téves állítás ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.