Gigadugók helyett száguldó vonatokat ígérnek
14 ezer utast érint a szombaton kezdődő pályafelújítás a Budapest–Esztergom vasúti vonalon. Az ígéretek szerint alig negyed órával lesz hosszabb a fővárosba jutás a pótlóbusszal.
Hétfőn lép életbe a BKV nyári menetrendje, amely szerint több járat ritkábban közlekedik majd – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Átlagosan 20-30 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok–Záhony vonalon, mert letört az egyik vonat áramszedője Üllő és Vecsés között.

A nyári vasúti menetrend június 16-án lép hatályba, és augusztus 26-áig lesz érvényes – közölte a MÁV-Start csütörtökön.

Az NFM a vállalat jelenlegi helyzetében indokoltnak tartja ismételten áttekinteni a tavalyi és az idei prémiumok kiírását és értékelését.

A tervezettnél korábban kivezethetik a magyarországi bankadót Orbán Viktor szerint. A kormányfő brutálisnak nevezte az adó mértékét.

A MÁV folytatja közlekedésbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történő balesetek megelőzésére.

Hamarosan tehervonat köti majd össze Bécset és a kínai Urumcsit, az év végén induló első, próbajellegű szerelvény Magyarországon is áthalad – közölte a MÁV Zrt. hétfőn.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (MFM) határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi – közölte a minisztérium hétfőn.

A Fidesz az elmúlt években következetesen a vasúti szárnyvonalak újranyitása, nem pedig bezárásuk mellett tette le a voksát – mondta el Rogán Antal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.