Lényegében végtelen finanszírozási lehetőség áll Ukrajna rendelkezésére a következő években, amelyeket szinte biztosan nem fog tudni törleszteni, hacsak nem nyeri meg a háborút – derül ki Bóka János európai ügyekért felelős miniszter jelentéséből, melyet szerda reggel tett nyilvánossá a kormány. Mint azt a Magyar Nemzet is megírta: a kormány a múlt szerdai ülésén hallgatta meg az európai uniós ügyekért felelős miniszter jelentését Ukrajna finanszírozási szükségleteiről és ezzel összefüggésben azokról az intézkedésekről, amelyeket az Európai Unió Magyarországtól bevezetni követel. A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy az Ukrajna finanszírozására eddig fordított 193,3 milliárd euró többszörösét kívánják elégetni északkeleti szomszédunknál.

Kos bővítési biztos árnyalt megfogalmazásából is csak az derül ki: Ukrajna fényévekre van a csatlakozási feltételek teljesítésétől
Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos azt nyilatkozta, hogy az ukrán reformok végrehajtása nehézkes, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mechanizmus hatékonyan működik még háborús körülmények között is.
Szerinte a támogatási hitel az eddigi eredményekre építve tovább készíti fel az országot az uniós tagságra, miközben kellő rugalmasságot biztosít az esetleges rendkívüli költségvetési igények kezelésére – írja a Világgazdaság.
Megfogalmazása szerint a mostani döntés hozzájárul ahhoz, hogy – az EU hosszú távú célját szem előtt tartva – biztonságos, prosperáló és az európai közösségbe integrálódó Ukrajna jöhessen létre.
Faragják a jogot, hajlítják a valóságot, csak hogy ömölhessen a pénz Ukrajna aranyvécés elitjéhez
Ezt fejelnék meg további százmilliárdokkal, mint arról korábbi cikkünkben írtunk. A jelentésből kiderül az is, hogy egy 2025. december végi uniós döntés értelmében az EU további 90 milliárd euró hitelt nyújt Ukrajnának 2026–2027-re. Az EU az ehhez szükséges forrásokat a nemzetközi pénzpiacokról veszi fel hitelként. A tranzakciót az úgynevezett Multiannual Financial Framework (MFF) biztosítja, ami az Európai Unió többéves pénzügyi keretén belüli „mozgásteret” vagy „maradék kapacitást” jelenti, vagyis az utolsó „filléreket” is erre a célra használják. Ebben a konstrukcióban
- Magyarország,
- Csehország
- és Szlovákia
nem vesz részt, elzárkóztak ennek támogatásától.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!