„Csak egyfelé irányul, hogy megsemmisüljünk”
Megjelent Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni a harmincas évek közepétől a háború végéig vezetett naplója.
Az Alkotmánybíróság elnökévé választotta Lenkovics Barnabás alkotmánybírót az Országgyűlés hétfőn.
A volt ipari miniszter és szocialista képviselő hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
Az InnoDiákok Fóruma a magyar tudomány ünnepének egyik kiemelt eseménye.
Az örökös ügyvédje és a Radnóti-hagyaték gondozója hangsúlyozzák: Gyarmati Fanni nem akart lakásmúzeumot.
Összeválogattuk a hét legérdekesebb, legfontosabb tudományos híreit.
A megjelenés után három héttel már alig találni példányt az üzletekben, de a hétvégén érkezik az utánnyomás.
A köztársasági elnök a klímaváltozásról tartott prezentációt Baján az Eötvös József Főiskolán.
Zrínyi Miklós olyan államférfi volt, akinek az életműve a 21. század elején is időszerű – mondta az emberi erőforrások minisztere a költő, hadvezér halálának 350. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos nemzetközi konferencia megnyitóján kedden Budape
A kormány célja, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek s a családokat ne az anyagiak befolyásolják a családalapításban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.