Tarlós megálljt parancsolna a római-parti lakásépítéseknek
Törvénymódosítást kezdeményez a főpolgármester a terület üdülőövezeti besorolása miatt.
Újabb buborékok alakulhatnak ki a világpiacokon megfigyelhető pénzbőség miatt – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Farkas Péter, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.
Félmilliárd forintos uniós támogatással indul egy éven át tartó kutatás a Győri Járműipari Körzetről a helyi Széchenyi István Egyetemen.
A Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű földrengés volt szombaton este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében.
Kihirdették a Magyar Tudományos Akadémia borversenyének idei nyerteseit; az MTA Bora 2013 címet tokaji, villányi, felvidéki, szekszárdi és alföldi borok viselhetik.
Európa legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét, a JuQueent helyezték üzembe csütörtökön a németországi Jülichben.
Magyarországon is megjelent a gyümölcstermő növények új kártevője, a foltosszárnyú muslica – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
Elhunyt Tóth József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt rektora csütörtökön.
Kedden több helyen parkolási, illetve megállási tilalom lép életbe, egy ideig pedig rövidített útvonalon jár majd a 2-es villamos.
A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az alapvető jogok biztosa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.