Teljhatalomra tör az MSZP elnöksége
A szocialista párt vezetése a kongresszus és a választmány háttérbe szorításával ragadná magához a szövetségi politikáról való döntés jogát – értesült a Magyar Nemzet.


Minden jel arra mutat, hogy egyszerűen csak a fiatalítás okozta az események forgatagában megdöbbent Dzsudzsák Balázs vesztét az al-Ittihad Kalbánál.

A legtöbb képviselő anyagi helyzete egy-két kivételtől eltekintve érdemben nem változott. Míg Gyurcsány Ferenc komoly házvásárlásba fogott, addig például Rogán Antal megszabadult a nevén lévő ingatlanoktól.

Magyarország az Európai Unió tagállamai közti adócsökkentési versenyben már több mint három éve az élmezőnyben van – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel pénteken.


A NAV ellenőrei a tervek szerint három budapesti piacot keresnek fel: a nyírpalotai és a Bosnyák téri piac és vásárcsarnok mellett a hivatalnokok ellátogatnak az Ázsia Centerbe is.

Régóta jár már személyi jövedelemadó-kedvezmény bizonyos fogyatékosságok és tartós, krónikus betegségek után. Azt, hogy pontosan kik érvényesíthetik az enyhítést, terjedelmes kormányrendelet határozza meg.

Ebben az esztendőben is kiállít személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindenkinek, akiről kifizetői, munkáltatói adat áll a hatóság rendelkezésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.